Írta Tarnavölgyi Gergely – Erre kerestük a választ. A NAV által elkobzott termékek sorsáról Kupecz József, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense adott tájékoztatást.
– A jövedéki termékeket, mint például a cigaretta vagy a szeszes ital megsemmisítjük. A cigit bedaráljuk és vízzel összekeverjük, így alkalmatlanná válik a további felhasználásra, fogyasztásra. A fővárosban ezeket hőerőműben égetik el, nálunk erre nincs lehetőség. A szeszes italt pedig szennyvíztisztító-telepen öntjük ki.
Szivattyúkat működtetnek
Az ásvány olajtermékeket természetesen nem semmisítjük meg, hanem odaadjuk a katasztrófavédelmieknek és az önkormányzatoknak. Előbbi ezt gyakorlatozás során használja fel, utóbbiak pedig az ár- és belvíz elleni védekezés során szivattyút működtethetnek vele. Tavaly például több ezer liter benzint adtunk oda különböző önkormányzatoknak. A lefoglalt ruhákat (pólók, cipők, szabadidő ruhák, farmerek, sapkák) kötelesek vagyunk a Szociális és Munkaügyi Minisztériumon belül működő Karitatív Tanácsnak átadni, ők pedig eldöntik, hogy mely segélyszervezetnek ajánlják fel.
A márkajelzést mindenképpen el kell tüntetniük valamilyen módon, ezért már a tanács vállalja a felelősséget. Az adathordozókat, CD-ket és DVD-ket is megsemmisítjük, általában darálással, nagyobb mennyiség esetében pedig egy úthenger segítségével zúzzuk össze. Legutóbb két kamionnyi illatszerrel is így jártunk el, ezek látványosak, így nem ritka, hogy sajtónyilvános megsemmisítést tartunk.
Az élelmiszerek külön kategóriát alkotnak. Ezek származásáról és szavatosságáról a legtöbb esetben semmit sem tudunk, így felelősséget ezekért nem tudunk vállalni. Nem adhatjuk csak úgy oda az embereknek vagy a rászorulóknak. Éppen ezért állatparkoknak, kutyamenhelyeknek adjuk oda azokat az élelmiszereket, ami emberi fogyasztásra már nem, de állati fogyasztásra még alkalmasak lehetnek – zárja Kupecz József sajtóreferens.
Konzervet kaptak
A Nyíregyházán működő Állatbarát Alapítvány vezetőjét, Bornemisza Andreát kérdeztük: kaptak-e valaha ehhez hasonló segítséget a NAV-tól?
– Öt éve kaptunk tőlük egy nagyobb mennyiségű sólet konzervet, amit hőkezelés után odaadtunk az állatoknak. A NAV emberei természetesen ellenőrizték, hogy mindez szabályosan történik-e, és hogy valóban az állatoknak adjuk oda a konzervet. Szeretném elmondani, hogy az ilyenfajta segítség mindig jól jön, hisz az állatok étkeztetése több tízezer forint naponta. Nem azt a világot éljük, hogy csak úgy bármit megsemmisítsünk, amit lehet, hasznosítani kell. Igaz ez főképp azokra az élelmiszerekre, amelyek állati fogyasztásra még alkalmasak lehetnek. Nagyobb áruházláncokkal is kapcsolatban állunk, az onnan érkező lejárt szavatosságú élelmiszer is hatalmas segítség nekünk – közölte az alapítvány vezetője.
Gyakran kapnak
A Nyíregyházi Állatpark lakóira sokszor gondolnak. – Szerencsére gyakran kapunk a lefoglalt árukból. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy csak a jó minőségű, emberi fogyasztásra alkalmas zöldségek és gyümölcsök jutnak el hozzánk. Mivel az állatpark lakói nagyon értékesek, így kizárólag jó minőségű táplálékkal etethetjük őket – tájékoztatta lapunkat Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark sajtószóvivője.
A régióban 2012-ben eddig lefoglalva:
Alkohol: 7200 hektoliterfok
Üzemanyag: 30 ezer liter
Cigaretta: 2,5 millió doboz
Hamis ruházati termék: több mint 100 millió forint értékben
szon.hu/magyartudat.hu