Matuska Márton beszéde Dunaszerdahelyen győzelmeinkről és csatavesztéseinkről
Dunaszerdahely önkormányzatának meghívására október 23-án Matuska Márton ünnepi szónokként részt vett az 1956-os forradalom emlékünnepségén.
Beszédében kifejtette, hogy a második világháború végén valamint közvetlenül utána a Délvidéken a Szovjetunió és a Nyugat által egyaránt támogatott Josip Broz Tito akarata érvényesült. Magyarországnak nem volt ereje megvédeni az ott élő nemzettársakat, hiszen saját léte is kérdéses volt.
Ezért tudta Tito érvényesíteni azt az akaratát, hogy mindenütt szavatolva legyen a délszláv fölény.
Ezért kellett akkor lemészárolni mintegy húszezer ártatlan délvidéki magyar állampolgárt és kiüldözni az országból 84000-ret. Sajnos, máig sem kerültek elő azok a levéltári dokumentumok, amelyekből ki lehetne deríteni az események menetét, jóllehet 1990 áprilisa, tehát az óta követeljük ezt, amióta a ma már történelminek nevezett Vajdasági Magyarok Demokratikus közössége kiállt ezzel a követelésével. Magyarország gyengesége miatt történhetett meg az is, hogy Szlovákiából ezer és ezer magyar családot üldöztek el, akiknek nagy részét a Magyarországból elüldözött, hű magyar állampolgárságú németek helyére telepítettek le.
Az ilyen nagy horderejű események kivitelezése, s az olyanoké, mint amilyen a Szovjetunióval való szakítás megkísérlése volt 1956-ban, a nagyhatalmak akarata nélkül nehezen elképzelhető. Még nehezebben az, hogy a gyenge Magyarország szembe szálljon velük.
Hasonló volt azonban a helyzet mindkét világháború végén és az 1848-as szabadságharc után is.
Ha egy országnak nincs ereje érdekeinek megvédésére, akkor a győztesek azt tesznek vele, amit akarnak.
Jellemző azonban, hogy a ’48-as és a trianoni veszteség után az ország tisztességes és tehetséges irányítói hogyan tudták látványosan megjavítani Magyarország helyzetét.
Az 1867-es kiegyezés után ritkán tapasztalt virágzásnak indult Magyarország, a világháború kezdetéig azonban oly naggyá váltak a társadalmi ellentétek, hogy a vezetők nem tudtak helyesen dönteni.
Hasonló történt az 1918-as háborúvesztés után.
Tíz évvel a trianoni csonkítást követően az ország gazdasági helyzete irigylésre méltón stabilizálódott, ám a világháború kitörésekor ismét összebékíthetetlen ellentétek gyengítettek meg bennünket, s a háború végén akkora katasztrófa szakadt Magyarországra, mint amilyet a mohácsi csatavesztés váltott ki.
A baj részben még nagyobb is lett, mert a szovjet hadsereg nyomban rátelepedett az országra.
Jó tíz év elteltével azonban a megszállók erején soha be nem hegedő hatalmas rést ütöttek a felkelők.
A nagyhatalmak a háttérben ekkor is nélkülünk döntöttek sorsunkról. Közismert, hogy október 29-én az Egyesült Államok megüzente a Szovjetuniónak: Magyarország érdekében nem fognak katonailag beavatkozni.
Ezzel eldőlt a forradalom sorsa, de a kísérlet hozadékaként napjainkba eljutottunk odáig, hogy van már annyi erő bennünk, amennyi az akaratunk érvényesítéséhez kell.
Van olyan kétharmados fölénnyel rendelkező országvezetés, amelynek jogában áll megfogalmazni a helyes útirányt.
Rajtunk, magyar állampolgársággal is rendelkezőkön, a magyar határon kívül élőkön is áll, hogy a közreműködésünkkel megfogalmazott magyar érdekek érvényesüljenek.
A mi két sarkalatos óhajunk közül az egyik már teljesült: ha akarunk, lehetünk magyar állampolgárok is.
Erről ugyan nehéz Dunaszerdahelyen szólni, de bízunk benne, hogy ez a gondunk is mulandóvá válik, ha összefogunk ellene. A másik óhajunk a magyar politikai autonómia létrehozása a Vajdaságban.
A Magyarországot körülvevő államok közül Szerbia az egyetlen, amely engedélyezett valami magyar autonómiának nevezett szerkezetet.
Mi, akik ott élünk, tapasztalhatjuk, hogy ez nem az a formája kisebbségi jogaink és megmaradásunk megőrzésének, amely megfelel a célnak.
Bízunk benne, hogy azzá tudjuk formálni, de ehhez is erős Magyarországra van szükségünk, mint a Benes-dekrétumok eltöröltetéséhez.
Az erős Magyarország mindannyiunk érdeke.
VMDP hírlevél
magyartudat.com
