Ha még nem láttad

Bevezetik a minimálbért Genfben és rögtön a világon a legmagasabbat.

A Genf várost magába ölelő azonos nevű kanton lakosai a vasárnap tartottak népszavazást.

Ott jóváhagyták, hogy a teljes munkaidőben dolgozók óránként legalább 23 svájci frankot (25,21 euró) kapjanak.

A világon eddig Ausztráliában volt a legmagasabb az órabérminimum.

A 19,84 ausztrál dollár 13,15 svájci franknak felel meg.

A Svájccal szomszédos Németországban és Franciaországban is jóval kisebb a minimálbér, a németeknél 9,35 euró, a franciáknál pedig 10,15 euró. Svájcban nincs országos szinten meghatározott minimálbér, és a szavazók 2014-ben elutasították egy nemzeti szintű bérminimum (22 frank/óra) bevezetésének lehetőségét.

Genf lakosai maguk is korábban már két alkalommal – 2011-ben, majd 2014-ben – mondtak nemet egy helyi szinten érvényes minimálbérre. Most a 26 svájci kanton közül – Jura és Neuchatel után – harmadikként hagyták jóvá az órabérminimum bevezetését.

A jövő év elején Ticino is csatlakozik hozzájuk, Basel-Stadt kantonban pedig népszavazáson döntenek e kérdésben.

A vasárnap tartott országos népszavazáson, amelyen számos fontos kérdésben nyilváníthattak véleményt a szavazójoggal rendelkező polgárok, kezdve az európai uniós munkavállalók szabad mozgásának korlátozását célzó javaslattól a vadászgépbeszerzésen és farkasvadászaton keresztül a helyi fontos ügyekig, a genfiek 58,2 százaléka támogatta a szakszervezetek által javasolt bérminimum bevezetését.

A 23 svájci frankos (25,21 eurós) órabérminimum a heti 41 órás munkaidővel számolva 4086 frankos havi fizetést jelent.

A szakszervezetek azzal indokolták az összeget, hogy ennél kisebb jövedelemből lehetetlenség emberhez méltó megélhetést biztosítani.

Abban, hogy a szegénység és bizonytalanság kezelését célzó kezdeményezést ezúttal támogatta a genfiek jelentős többsége, valószínűleg szerepet játszott a vagyoni különbségeket is tovább mélyítő koronavírus-járvány.

A dúsgazdag Genfben ugyanis a járvány kezdete óta a szegénység szembeszökő jeleként mindennapos látvánnyá vált, hogy nélkülözők hosszú sorokban várakoznak élelmiszerekre és más létfontosságú termékekre.

Az is fontos tényező azonban, hogy Genfben kiemelkedően magasak a megélhetési költségek, részben amiatt, hogy az ENSZ és más nemzetközi szervezetek alkalmazottai adómentesen magas béreket kapnak.

Egy tipikus kétszobás lakás havi bérleti díja háromezer frank, az élelmiszerárak a németországi duplájára rúgnak, egy csésze kávé pedig négy-öt frankba kerül.

A Mercer nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint Genf a világ kilencedik legköltségesebb városa a külföldiek számára.

Magyar Tudat

One thought on “Tőlünk nem is olyan messze 1.379.037 Ft a minimálbér

  1. Svájcból egy évre ide jött egy ismerősöm. Ott egy baja volt; unatkozott 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás