Ha még nem láttad

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában.

A legutóbbi információk alapján a hal több mint 30 kg egyedsúlyú, és mivel egy ilyen egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, ezért feketepiaci értéke 700-800.000 Ft.

A Nébih Állami Halőri Szolgálatához (ÁHSZ) érkezett bejelentés szerint a képen látható pontyot 2017-ben több alkalommal megfogták és a vízbe visszaengedték a 14-0063-1-5 kódszámú, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen – írja a Nébih. A bejelentés szerint a több mint 30 kg egyedsúlyú pontyot 2018-ban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban fogták meg, ahol fényképet is készítettek róla.

A Nébih által felkért szakértő megállapította, hogy a két különböző vízterületről megfogott ponty ugyanazon egyed. Ugyanakkor nem állnak az ÁHSZ rendelkezésére olyan fényképfelvételek, melyek alapján a halastó teljes bizonyossággal azonosítható lenne.

Forrás: Nébih

Az érintett egyed eredeti élőhelyére történő visszaszállítása érdekében a Nébih azon horgászok jelentkezését várja, akik 2018-ban vagy azt követően megítélésük szerint a képen szereplő pontyot fogták meg, továbbá a fogásról fotóval rendelkeznek vagy legalább érdemi információt tudnak nyújtani a hal jelenlegi hollétéről. A keresett hal jellegzetes formájú és méretű, azonban elváltozások nem láthatóak rajta. Ugyanakkor a szakértő 8 olyan kulcsbélyeget is megállapított, amelyek alapján a ponty kétséget kizáró módon azonosítható.

A Nébih kéri a horgászokat, hogy akkor is küldjék meg a rendelkezésükre álló felvételt, ha nem biztosak abban, hogy az érintett egyedről van szó. A képeket – a fogás helyének megjelölésével – az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre várják.

Egy 30 kg egyedsúlyú ponty egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, feketepiaci értéke éppen ezért 700-800.000 Ft.

Minden természetet, horgászatot szerető ember érdeke, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradjon. írja az Agrárszektor.

Az ÁHSZ célul tűzte ki a horgászattal-halászattal kapcsolatos feketegazdaság felszámolását, ebben kérjük most a horgászok segítségét.

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás