A Jobbik törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan a jövőben az államtitkárok és helyetteseik se végezhessenek más kereső tevékenységet.
Az ellenzéki párt kezdeményezését Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője jelentette be újságírók előtt szombaton, Budapesten.

A politikus törvénytelen politikai álláshalmozásnak nevezte, hogy Bódi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára három állami cégben, illetve szervezetben is vezető tisztséget tölt be. Novák Előd úgy fogalmazott, a részletek ismerete nélkül biztosan állíthatja, hogy Bódi Gábor nem tudja maradéktalanul ellátni közfeladatait, hiszen csak a Miniszterelnökségen napi tízórás munkaidőben kell dolgoznia, az ott bevezetett intézkedések alapján.
A Jobbik képviselője hangsúlyozta, az államtitkárok és helyetteseik az országgyűlési képviselők fizetéséhez igazított tiszteletdíjban részesülnek, így joggal lenne elvárható, hogy a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan ők se végezhessenek más kereső tevékenységet.
Novák Előd szerint pártja eddig is jó példával járt elől a „politikusbűnözés” visszaszorításában, saját győzelmüknek nevezte például, hogy októbertől törvény mondja ki az országgyűlési és önkormányzati képviselőség különválasztását.
Az ellenzéki képviselő emellett szólt arról is, hogy azt szeretnék, ha a politikusokkal egy háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozata is nyilvánossá válna.
Fotó: MTI/Soós Lajos
magyartudat.com