
A Moody’s saját elsődleges becslése szerint a Kúria döntése alapján a magyar bankoknak hozzávetőleg egymilliárd euró kártérítésben kell részesíteniük a devizahiteleseket.
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy még a rendkívüli parlamenti ülés vége előtt terjessze be a Ház elé első törvénymódosítási javaslatát a devizahitelesek érdekében.
„A Kúria meghozta döntését a devizahitelesekkel kapcsolatban. Kinyilvánították, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el. Ennek alapján a kormánynak és az Országgyűlésnek határozott lépéseket kell tennie.
A kormány keressen olyan jogi megoldást, amely alapján a peres utakat le lehet rövidíteni és a devizahitelesek visszakaphatják jussukat. Azt kérem a kormánytól, hogy július 4-ig dolgozza ki ennek a folyamatnak a jogi hátterét és akkor a Fidesz-frakció a tavaszi ülésszak végéig meg is tudja tárgyalni a beterjesztett javaslatokat” – mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában.
Tállai András válaszában elmondta, hogy a kormány egyetért a Rogán által felvetett devizahiteles-problémákkal.
Az államtitkár szerint olyan megoldást kell találni, amellyel el lehet kerülni a perek sokaságát és egy olyan felelősségteljes, valamint végleges jogi megoldást kell találni, amivel elkerülhető az újabb perek sokasága.
Szerdán tárgyal a Kúria döntéséről a kormány
Tállai azt mondta: a kormány nyáron is kéthetente ülésezni fog, és már szerdán tárgyalni fogja a Kúria döntéséből fakadó feladatokat. Ha úgy látja, még a nyár folyamán beterjeszti az Országgyűlés elé a szükséges teendőket.
Kiszámolták, mennyi járhat vissza
A magyar bankrendszer adósminősítési szempontból negatív, hosszabb távon azonban több szempontból is kedvező hatásai lehetnek a Kúria által a devizaalapú hitelek ügyében múlt héten hozott döntésnek – állapítja meg hétfői elemzésében a Moody’s Investors Service.
A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja Londonban ismertetett heti globális hitelpiaci összefoglalójában közölte: saját elsődleges becslése szerint a döntés nyomán a magyar bankoknak hozzávetőleg egymilliárd euró kártérítésben kell részesíteniük a devizahiteleseket.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlésnek kell igazságot tennie a devizahitelesek ügyében. Szerinte a Kúria döntése fordulópont, és a törvényalkotás feladata olyan jogszabályokat alkotni, miszerint a devizahiteleknek jóvá kell írni, amit a bankok az árfolyamréssel és az egyoldalú szerződésmódosítással elvettek tőlük.
Andy TM
magyartudat.com
Csak aztán az egymilliárd euró nehogy a „szegény” bankok között kerüljön elosztásra, hiszen – mint mondják -, oly rosszul állnak!
Ha a fidesz viszi végig, a károsultakat fogják kikiáltani károkozónak és még az unokatestvérek minden vagyonát is elveszik. A fidesz tisztában van azzal, hogy mennyire be lehet csapni a híveiket.