
Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje elmondta, bevezetnék a luxusadót a legmagasabb jövedelműeknél.
Kifejtette: 100 millió forint feletti vagyon, egymillió forint feletti havi jövedelem és tízmillió forintnál értékesebb autó vagy egyéb luxusvagyontárgy megadóztatásán gondolkodnak.
Botka László szerint a befolyó összeg elég arra, hogy adómentessé tegyék a minimálbért és a középosztályt ki tudják szélesíteni azzal, hogy jelentősen csökkenteni tudják az elvonást az átlag alatti vagy átlagos jövedelműek esetében, Írja az MSZP a honlapján
Lopja az MSZP a Munkáspárt ötleteit, csak felemásan. Az MSZP nagyon szeretné a szegényeket, a dolgozói rétegeket megnyerni. Mint új felfedezést dobták meg a luxusadót. Csakhogy a szocik nem tudnak kibújni a bőrükből, végül is ők is tőkések. A Munkáspárt egyszeri 45 százalékos vagyonadót követel, azaz elvenni a milliárdosok vagyonának közel felét. Ez lenne igazságos, hiszen a milliárdosok belőlünk gazdagodtak meg. Az MSZP ezt soha sem fogja megtenni, mert az ő barátaik között is szupergazdagok vannak.
Thürmer Gyula
magyartudat.com