Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén először nyit ki és változik „múzeummá” a Fővárosi Nagycirkusz a Múzeumok éjszakáján szombaton. A látogatókat különleges produkciók, cirkuszi relikviák tárlata, filmbemutató és éjszakai varieté szórakoztatja.

A cirkusztörténeti ritkaságokra és érdekességekre kíváncsi látogatók cirkuszi relikviák és emlékek között bolyonghatnak, megsárgult cikkeket és hirdetéseket bogarászhatnak és megtekinthetik a hatvanas-hetvenes évek cirkuszikosztüm-kollekcióit – közölte az intézmény az MTI-vel.
A porondon a Cirkusz a javából című előadás művészei, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola növendékei mutatják be produkcióikat. Andrej és Natalie Shirokaloff tigrisekkel és leopárdokkal, a Saabel Family lovakkal lép fel, a Troupe Fantasy ugrálódeszka számmal, a Rastelli bohócok zenés-táncos előadással szórakoztatják a közönséget. A Flying Mendonca trapézon mutatja be a „brazil triplát”, Molly Saudek kötéltánccal, a Duo Volkov levegőszámmal várja az érdeklődőket. Este 10 óra után egy kis időre szabad lesz a porond és bárki felléphet, aki szeretné kipróbálni ügyességét.
A nagyközönség először láthatja a Tirfor – Az ördögkötél című filmet, amelyet Zsingor Dániel rendezett, a forgatókönyvet Dworak Tamás írta, az operatőr Miskolczi Péter. A helyszín egy titokzatos és félelmetes cirkusz, ahol az artisták az életükkel játszanak. A kegyetlen cirkuszigazgatót Bicskey Lukács, a kötéltáncost Simet László alakítja.
Éjfélkor kezdődik a varieté és fülledt mulatóvá változik a manézs. Az ismert melódiákat, slágereket és musicalrészleteket Berkes Gabriella, Janza Kata és Farkas Gábor Gábriel adja elő, az énekeseket a Fővárosi Nagycirkusz zenekara kíséri. A cirkusz világát Veres Henrik zsonglőr, Illés Renátó artista, a kézen egyensúlyozó Alexandra Saabel és Nagy Molnár Dávid bűvészmutatványai varázsolják a porondra.

MTI

magyartudat.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás