Nagy horderejű döntések előtt a Mazsihisz rendkívüli közgyűlése- fokozott rendőri ellenőrzés Budapesten

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége rendkívüli közgyűlésére 2014. február 9-én vasárnap délelőtt 10:00 órakor kerül sor, a Szövetség székházának II. emeleti dísztermében (Budapest VII. ker., Síp u.12).
A közgyűlés nyitó imával kezdődik, melynek a napirendi pontjai a következők:
A Magyar Holokauszt 70. évfordulójával kapcsolatos állami megemlékezések körül kialakult problémák megtárgyalása és döntéshozatal (Előadó: Heisler András elnök)
A rendkívüli közgyűlés összehívására a Mazsihisz Alapszabály 47. paragrafusa alapján kerül sor, a beérkezett megfelelő számú kérelem alapján. Az ügy fontosságára való tekintettel a küldöttek megjelenésére feltétlenül számít a Mazsihisz.
Ugyanakkor za MTI közölte, hogy fokozott ellenőrzést tart a rendőrség szombaton és vasárnap a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.A fokozott ellenőrzést a budapesti rendőrfőkapitány rendelte el szombat 0 órától vasárnap éjfélig a főváros teljes területére.
Az akció célja a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, a szabálysértések, bűncselekmények felderítése.
A rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják a ruházatot, a járműveket, és lefoglalhatják a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat.
A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása – írta közleményében a rendőrség.

Forrás:MTI/mazsihisz

magyartudat.com

 

1 thought on “Nagy horderejű döntések előtt a Mazsihisz rendkívüli közgyűlése- fokozott rendőri ellenőrzés Budapesten

  1. Problémák? Azokra gondol a mazsihisz, amiket kreáltak? És kit érdekel, hogy közgyűlést tartanak? Ennyi erővel mi is kérhetnénk, az egyre viharosabb társasházi közgyűlésünkre a kirendelt, az adozók pénzéből fizetett rendőrséget!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás