Az új városvezetés alkotmánysértő cselekedete

A nagybecskereki új városvezetés eltávolíttatta Vajdaság zászlaját a városházáról, illetve a helyi közvállalatok és intézmények épületeiről, írja a Beta. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) bizottsága pénteken elítélte az intézkedést.
Csütörtöktől már nem volt látható a tartomány lobogója az említett épületeken.
Čapo Dejan, az LSV nagybecskereki városi képviselői csoportjának vezetője már a városi tanács legutóbbi ülésén kérdésként vetette fel, hogy miért nem látható már a tanácsteremben Vajdaság zászlaja, illetve elmondta, ezzel súlyosan megsértették az alkotmányt és a polgárok jogait.
Az LSV nagybecskereki bizottságának pénteken kiadott közleménye szerint „ezzel az alkotmányellenes cselekedettel, az SNS és az SPS köré tömörülő városi hatalom, a jogállamiság alapjául szolgáló törvények és elvek eddig legsúlyosabb megsértését vitte véghez”.
„Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alkotmány lehetővé teszi Vajdaság számára, hogy saját zászlaja és címere legyen, annak eltávolítása pedig az autonómiát sértő cselekedet, de a vajdasági polgárok a legmagasabb szintű jogi dokumentum által szavatolt jogainak megsértése is”, mondták el az LSV helyi szervezetének illetékesei.
Az LSV bejelentette, „harcba száll az európai Nagybecskerek és az európia Vajdaság védelméért”.

vajma.info/magyartudat.com

 

By

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás