Ha még nem láttad

Ne higgye senki, hogy napjainkban elég lesz az olyanfajta hazafiság, amely beéri a haza puszta szeretetével és azzal a készséggel, hogy alkalomadtán meg is halunk a védelmében. Mint ahogy ilyen rendkívüli esetek ritkán fordulnak elő, azért a hazaszeretet, ha csak puszta érzelemből áll, érzelgőssé lesz és frázissá válik.

gróf Klebelsberg Kuno kultúr- és tudománypolitikus, a Magyar Királyság 2. kultuszminisztere,1932. október 12-én visszaadta lelkét Teremtőjének.Szellemi nagyságát, hihetetlen munkabírását és államférfiúi erényeit kortársainak legjobbjai mind tisztelték.

Hirtelen bekövetkezett halála mélyen megérintette a vezető politikai elitet, és méltóképpen búcsúztak Őt.

Klebelsberg Kuno az egyetem elvégzése után az állam szolgálatába lépett.

1898-ban Bánffy Dezső akkori miniszterelnök meghívására a miniszterelnökség harmadik ügyosztályának vezetője lett, különböző külügyi és nemzetiségi kérdések kerültek a hatáskörébe.

1910-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki bírónak, majd 1912-ben a hatásköri bíróság tagja,valamint rendkívüli egyetemi tanár lett a Közgazdasági Egyetemen.

Klebelsberg Kuno politikai példaképe leginkább gróf Tisza István miniszterelnök volt, akinek második kabinetjében 1913–1917 között hamar politikai állást is kapott.

1914 januárjában kinevezték a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adminisztratív államtitkárává, ahonnan 1916 márciusában Tisza István áthelyezte maga mellé a miniszterelnökség politikai államtitkárának.

Ekkoriban szerzett sok tapasztalatot az oktatási és művelődési intézmények megszervezésében, ugyanis Tisza István rábízta a határon túli (értsd: a korabeli Magyar Királyságon kívül élő) magyarok oktatásának megszervezését, amit Klebelsberg kiválóan megoldott.

Ezalatt 1915-től a Rokkantügyi Hivatal, és 1917 márciusától az Országos Hadigondozó Hivatal ügyvezető alelnöke is volt a háború végéig.

1916-ban egy időközi választáson lett először országgyűlési képviselő a Nemzeti Munkapárt színeiben, miközben a párt egyik országos szervezőjévé lépett elő.

1918-ban határozottan fellépett a Károlyi Mihály vezette kormány tevékenysége ellen.

Bethlennel 1919 elején egy keresztény párt szervezésébe fogtak, amiért a márciusban kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság üldözőbe vette, de a letartóztatás elől Almásy Dénes kétegyházi birtokán sikerült elrejtőznie.

Az 1920-as választásokon a Friedrich István-féle Keresztény Nemzeti Párt (KNP) tagjaként nyert mandátumot Sopronban.

A pártot a választások után tizenhatodmagával otthagyta, mely csoportnak az élére állt és akikkel az 1922-es választások előtt (1922 februárjában) belépett a frissen alakult Egységes Pártba.

A komáromi választási kerületben már e párt jelöltjeként nyert választást. Még (kormánypárti) pártonkívüliként (a KNP „disszidens”-csoportjának vezéreként) kapott meghívást először a Bethlen-kormányba, 1921-ben.

Ezt elfogadva 1921 decemberében belügyminiszter lett. A tisztséget az 1922-es választásokig tartotta meg, ami után az újrázó Bethlen-kormányban vallás- és közoktatásügyi miniszter lett.

Utóbbi pozícióját az 1926-os és az 1931-es választások után is megtarthatta, ugyanis a kormánypárt és így Bethlen mindet megnyerte (Klebelsberget mindkétszer a szegedi belvárosban választották képviselővé), viszont Bethlen István lemondásakor kénytelen volt maga is lemondani; az alakuló Károlyi Gyula-kormányba pedig nem hívták meg, noha Károlyi több minisztert is átvett.

Miniszteri posztjáról való lemondása után is fáradhatatlanul dolgozott, mint az Alföldi Bizottság elnökét az Alföld problémái és annak lehetséges megoldásai foglalkoztatták.

Szócsinné Vitéz Léber Ottilia

Magyar Tudat

One thought on “Napjainkra a hazaszeretet csak politikai frázis lett

  1. „Klebelsberg, a kétszínű kultúrgróf” ez egy írás címe a másik főhősről.
    N.I. történész viszont mindössze egy mondatban de pozitívan említi meg (1989).

    Megy a „sztár-vadászat”, szobor-tologatás foggal-körömmel.
    Abban a korszakban nem volt épeszű politikusunk, (és ma ?),
    aki valóban belátta a tévedését öngyilkos lett.
    Viszont „rossz fiú” lett az aki normális volt, át is tolták a szobrát vidékre.
    Azt gondolná az ember az ideológián már átestünk az Antall-kormány idején.

    Most a gyerekeknek megint el kell majd felejteni, vagy mosolyogva emlékezni,
    hogy miket kellett bemagolniuk fölöslegesen. Egy ismerősöm megmutatta
    a néhai gimnáziumi angol tankönyvét, az egyik fejezet Leninről szól. Praktikus.
    A tanár gyorsan, szép csöndben túl esett rajta, akár csak a maiak hasonlóan ….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás