Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Tanácskozás az antiszemitizmusról Budapesten.

A magyar társadalom a rendszerváltás után szembesült azzal, hogy a második világháború idején a magyar állam segédkezett saját polgárai kiirtásában – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az antiszemitizmusról szóló budapesti konferencián.

A magyar állam is felelős volt a holokausztért – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián, az Országházban kedden.

1990 után, amikor „hirtelen” beszélni lehetett Magyarországon a holokausztról, a társadalomnak szinte sokkszerű volt találkoznia a magyar állam felelősségével – mondta Navracsics Tibor, felidézve, hogy az ő nemzedéke még azt tanulta az iskolában: nem a magyar állam, hanem „egy elkülönült emberfaj”, „a Horthy-fasiszták” voltak felelősek a holokausztért, a kommunisták győzelmével pedig Magyarország túltette magát ezen a fejezeten.

A magyar társadalom így csak 1990-ben szembesülhetett azzal, hogy a magyar állam szembefordult saját polgáraival, sőt segédkezett abban, hogy kiirtsák őket. A magyar állam is felelős volt a holokausztért – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, hangsúlyozva, hogy szembe kell nézni a felelősséggel. Szavait nagy tapssal fogadták a konferencia résztvevői a Felsőházi teremben.

Kijelentette ugyanakkor: „tanultunk a múltból, pontosan tudjuk, mi történt itt”. A magyar demokrácia ma minden polgárát megvédi azokkal szemben, akik gyűlöletet akarnak szítani, mert az a cél, hogy Magyarországon mindenki biztonságban érezhesse magát – nyomatékosította a tárcavezető, aki a holokauszt áldozatainak kárpótlása és a magyarországi zsidó közösség emlékeinek megjelenítése érdekében hozott kormányzati intézkedések közül többet is felsorolt az elmúlt évekből. Megemlítette a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját, a Holokauszt Emlékközpont és a Terror Háza Múzeum megnyitását, a 2012-es Raoul Wallenberg-emlékévet és a holokauszt-túlélők nyugdíjkiegészítésének megemelését.

A miniszterelnök helyettese emlékeztetett, hogy Gyöngyösi Márton felszólalása után szigorították a házszabályt, és szűkítették a parlamenten belüli szólásszabadságot, hogy ne lehessen gyűlöletet szítani az Országgyűlésben. „Magyarország a jóakaratú emberek köztársasága, vagy legalábbis mi ennek szeretnénk látni” – hangsúlyozta.

Kitért egyúttal a 2014-es magyarországi holokauszt-emlékévre is, amelynek központja – mondta – az oktatás és a nevelés lesz, mert „amit nekünk nem tanítottak meg, azt nekünk meg kell tanítanunk a gyermekeinknek”, hogy a múlt borzalmai soha nem ismétlődjenek meg, hogy a mai gyűlölködőknek ne legyen utánpótlásuk.

Navracsics Tibor szavait azzal zárta, hogy „mi nem azok közé tartozunk”, akik úgy gondolják, elképzelhető Magyarország jövője a gyűlölet táborában. „Nem engedhetjük meg – a múlt felelősségének tudatában – , hogy az antiszemitizmus Magyarországon megerősödjön” – mondta.

Izraeli pénzügyminiszter: Sohasem lehet felhagyni a küzdelemmel

A konferencián felszólalt Jair Lapid izraeli pénzügyminiszter is. Hangsúlyozta, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a rasszizmus ismét felütötte fejét, nem lehet hagyni megerősödni a gyűlöletet, az antiszemitizmus ellen folyamatosan küzdeni kell. A kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján a Parlamentben az izraeli tárcavezető kiemelte: a Budapest náci megszállását tizenévesen átélő apja, a néhai Tomi Lapid izraeli politikus és a néhai Tom Lantos amerikai képviselő üzenete az, hogy sosem lehet felhagyni a gyűlölettel szemben, az igazságért folytatott küzdelemmel.

Jair Lapid felidézte: egykor Magyarországon a zsidókkal szemben népirtás indulhatott, amelyet sokan segítettek, mások pedig „csendben maradtak”. Az antiszemitizmus most újra megjelent, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, annak ellenére sem, hogy sokak szerint már nem történhet meg az a tragédia, mint korábban, mert most más idők járnak – fogalmazott. Az izraeli politikus hangsúlyozta: mindenkinek fel kell szólalnia az igazságtalanság ellen, és „minél inkább különbözik valaki tőled, annál inkább kötelességed megvédeni”.

Rompuy: Az antiszemitizmus Európa elutasítása

Az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy a konferencia résztvevőinek küldött videoüzenetében arról beszélt, hogy az antiszemitizmus Európa, az európaiak és az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény. Az antiszemitizmus annyi, mint elutasítani Európát, az európai kultúrát – vélekedett.

Az uniós politikus kiemelte: aki antiszemita, elutasítja a másikat és ezáltal önmagát, hiszen az emberiességet utasítja el. Mert az emberiesség azt jelenti, hogy elfogadjuk a különbségeket, az emberiesség nem más, mint tolerancia, békés egymás mellett élés – mutatott rá az Európai Tanács elnöke. Hozzátette: tolerancián alapuló párbeszédre van szükség a kultúrák között, együtt kell kitalálni, mi lenne jó az emberiségnek.

Miért erősödött meg ismét az antiszemitizmus Európában?

Annette Lantos, a Lantos Alapítvány elnöke beszédében kifejtette: korábban azt remélte, hogy soha nem fogja megtapasztalni a gyűlölet, az antiszemitizmus megerősödését Európában. Meg kell érteni, hogy miért jelenhetett meg ismét az antiszemitizmus, és el kell dönteni, hogyan kezeljék ezt a helyzetet – közölte. Megjegyezte: ezt nem könnyű megtenni, de mindenképpen szükséges. Mint mondta, szembe kell nézni a múlttal, és azzal, hogy az antiszemitizmus most is jelen van, mert csak így lehet olyan jövőt építeni, amely tolerancián és kölcsönös tiszteleten alapul.

Bíró Anna-Mária, a konferenciát rendező Tom Lantos Intézet igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: az egyik fő oka annak, hogy most tartják a tanácskozást, az, hogy az antiszemitizmus megerősödni látszik Európában, ami aggodalomra ad okot. Az eseményen döntéshozók, szakértők és civilek találkoznak, hogy megvitassák, mit kell tenni a fokozódó gyűlölet ellen – mondta.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás