A béke kidolgozásában nem vettek részt magyar politikusok, diplomaták, joggal állapítható meg: „sine nobis de nobis – nélkülünk döntöttek rólunk.

A történelem ismétli önmagát…..lásd. 1920…

A karlócai békeszerződést 1699. január 26-án írták alá Karlócán (törökül Karlofça, németül Karlowitz, horvátul Srijemski Karlovci, szerbül Sremski Karlovci – ma Szerbia, Vajdaság).

A béke az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző Habsburg–török háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult.

Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel–litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak.

Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlavóniát.Az oszmán megszállás alatt lévő (korábban litván, majd lengyel) Podólia (ma: Ukrajna) Lengyelországhoz került, de a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldvai területeket.

Dalmácia nagy részét és Moreát (Peloponnészosz-félsziget) a Velencei Köztársaság vette birtokba.

Az oroszok jogot szereztek az általuk elfoglalt Don-parti Azov erődjének megtartására.

A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, és lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítése.

A törökök a (nagyrészt lakatlan) Temesköz kivételével minden magyar hódoltsági területről lemondtak, bár a Temesköz jelentős részét Savoyai Jenő herceg vezette császári csapatok már elfoglalták.

A békekötés megszabta, hogy az Oszmán Birodalomban a keresztény alattvalók vallásukat szabadon gyakorolhatják.

A felek egymás országában szabadon kereskedhetnek.

A foglyokat kicserélik, vagy mérsékelt váltságdíjért szabadon engedik.

A határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újat a felek nem építhetnek.

A béke illetve a fegyverszünet 25 évre lett megkötve.

A szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a Habsburg-ellenes magyar erőket.

Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepítette le, a török birodalom belsejében, Nikomédiában (ma İzmit).

A béke értékelése:

Magyarország nem kapta vissza teljességben régi területét. A Temesköz török kézen maradt.

A Királyság állami szuverenitása nem nyert megfogalmazást, a Habsburg-török megállapodás szerint a Fejedelemség, mint önálló állam nem létezett.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a béke olyan áldásaival sem rendelkezhetett önállóan, mint a szabad kereskedelem, a rabcsere, a határvédelem és a török földön élők lelki gondozása.

A török veszély sem múlt el: a XVIII. században még három hosszabb-rövidebb török háborút kellett Magyarországnak elszenvednie,

– állapítja meg R. Várkonyi Ágnes.

„A béke kidolgozásában nem vettek részt magyar politikusok, diplomaták, joggal állapítható meg: „sine nobis de nobis – nélkülünk döntöttek rólunk.”

Szócsinné Vitéz Véber Ottilia

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük