Ha még nem láttad

A választás legnehezebb kérdése az, hogy nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem olyan ellenzéki jelöltekkel, akik valójában nem a pártok, hanem Soros György jelöltjei – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kisbéren, egy fórumon.

A kormányfő hozzátette: „2000 fizetett munkatársa – mi zsoldosnak mondanánk – van ennek a hálózatnak, akik azért dolgoznak, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amelyik nem önöket szolgálja. Nekünk ma azt a küzdelmet kell megvívnunk, hogy Magyarországot megvédjük.”
Ha Magyarországból bevándorlóországot akarnak csinálni, akkor a rendelkezésre álló pénzt nem Dadon, Kisbéren, Bokodon, Oroszlányban és a környékbeli településeken fogják elkölteni, hanem 9 millió forintot adnak majd évente a migránsoknak koponyánként.
A migránsok szép lassacskán egyre inkább részévé válnak az életünknek; és ismerjük a demográfia törvényszerűségeit, csak idő kérdése, és el fogják tőlünk venni az országunkat – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Ez az igazi kihívás, amivel szembe kell nézni. „Ha Magyarországot meg akarjuk tartani magyar országnak, akkor nekünk nemzeti kormányra, nemzeti lelkületű képviselőkre van szükségünk, és össze kell fognunk annak érdekében, hogy folytathassuk azt a munkát, amit megkezdtünk” – jelentette ki.

Fotó: Orbán Viktor facebook oldala

www.magyartudat.com

 

One thought on “Nem az ellenzéki pártocskákkal, hanem Soros zsoldosaival kell megküzdeni

  1. Az a másfélmillió most is Orbánra fog szavazni
    és a 800 000 erdélyi. kárpátaljai úgyszintén.
    Várhatóan a Jobbikkal lesz a koalició, nem a Sorossal,
    így maximum bezárják majd a zsinagógákat, na bumm.
    Fölösleges ez az egész választási hókusz-pókusz.
    A fontos, hogy a pénzünk meglegyen.
    Két bátyám már rég észak Európában illetve a
    Benelux államok egyikében tanyázik, szuper a sorsuk,
    az egyiknek a gyerekei is ott születtek.
    Akinek rosszul megy itthon, célozza meg bátran
    észak-nyugat Európát, kellemesen fog csalódni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás