Ha még nem láttad

A magyar kormány számára továbbra is a legfontosabb a rezsicsökkentés megőrzése – szögezte le a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos vasárnap reggel az állami rádióban.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra, hogy az elhúzódó háborús válsághelyzet, az elszabadult infláció, a megszakadó ellátási láncok és az Európát sújtó „brutális” energiaválság közepette kell megőriznie a magyar kormánynak a rezsicsökkentést.

Az áram- és a gázfogyasztás tekintetében viszont tenniük kellett egy lépést, de itt is – mint kiemelte – fennmarad a rezsicsökkentett ár.

A villanyért 2523 kilowattóra éves fogyasztásig 1 kilowatt/óra áramot 36 forintért kapnak a magyar emberek.

E fölött 70 forint 10 fillér az áramfogyasztás ára – ismertette az árakat a kormánybiztos, megjegyezve: ha a baloldal által javasolt piaci mechanizmus lenne érvényes, akkor 268 forint felett lenne az áram ára.

A kormánybiztos arra is felhívta a figyelmet, hogy a csökkenetett árat azért tudják biztosítani, mert működik a Paksi Atomerőmű, amely nagyon olcsón és biztonságosan biztosítja a villamos energiát a magyar lakosság számára.

Ha pedig már Paks 2 is meglenne, még kedvezőbb áron lehetne biztosítani az áramot a magyar emberek számára.

A gázfogyasztás tekintetében viszont – mint Németh Szilárd elmondta – nem tudtak ekkora kedvezményt tartani, de itt is megőrizték a rezsicsökkentést.

Itt az átlagfogyasztásig 102 forint a köbméterenkénti ár.

Az átlagfogyasztás felett 747 forint a gáz köbméterenkénti ára, miközben a valós, piaci ár 1020 forint lenne köbméterenként.

Németh Szilárd azt mondta: a magyar gáztározók feltöltöttsége meghaladja az európai átlagot és a magyar kormány – köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is – azon dolgozik, hogy a magyar lakosság energiaellátása biztosított legyen.

MTI

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás