Meglehetősen sötét képet festett Európa és az úgynevezett fejlett világ aktuális állapotáról Tusnádfürdőn tartott előadásában Orbán Viktor. Az eszmefuttatás alaptételével aligha lehet vitatkozni. Európa mély gazdasági és morális válsággal küzd, s az egykori álom, a közös pénz megteremtése kezd rémálommá válni.
Ez a válság alapvetően az egyre személytelenebb, saját bürokráciájába fulladó, a helyét és működőképes modelljét kereső Európai Unió válsága. Az európai egység megtört. Maga a gondolat mára dogmává vált, s a demokráciával együtt sokszor ideológiai bunkósbotként használják mindazok ellen, akik megpróbálnak a kánontól eltérő gondolatokkal előállni. Nem az egységet erősíti az sem, hogy az unió nyugati országaiban a közép-európaiakkal kapcsolatban évtizedek alatt kialakult gazdasági és szellemi fölény érzete tovább él.
Tény, hogy régiónk sem néz már olyan áhítattal a Nyugatra, mint két évtizede, amikor a rendszert váltók abban versengtek, ki tudja jobban és gyorsabban másolni a Lajtán túli modellt. Ez a modell azonban mára már jelentős mértékben kiürült, elfáradt, felemésztette az elkényelmesedett fogyasztói társadalom. Ebben a helyzetben nem lehet azon sem csodálkozni, hogy az európai nemzetek nem nagyon akarnak összeolvadni egymással, a válság kiteljesedése pedig egyenesen a nemzeti érzés reneszánszát hozta el.
Helyesen látja a kormányfő azt is, hogy az atlanti összefogással is baj van. Egyrészt az Egyesült Államok szintén válsággal küzd, ezért aztán gazdasági értelemben a korábbiaknál is kevésbé érdekli Európa, s inkább a rohamléptekkel előretörő Ázsia felé fordul. Így hát a német példát látva szép lassan a legelkötelezettebb atlantisták is belátják, hogy az Európai Unió akkor erősödhet, ha szorosabban együttműködik Oroszországgal. Ennek hallatán persze még mindig sok közép-európai gyomra rándul össze, ám a világ kérlelhetetlenül efelé halad. S ha mindehhez hozzávesszük, hogy eközben Romániával egyetemben Magyarországnak manapság azért kell küzdenie, hogy Közép-Európával képes legyen tartani a versenyt, csak kalapot emelhetünk e már-már kíméletlenül őszinte és reális helyzetértékelés előtt.
Korántsem ilyen egyértelműek azonban a levont következtetések. Azzal teljes mértékben egyetérthetünk, hogy az új helyzetbe került Európának – a miniszterelnöki fellépést moderáló Németh Zsoltnak az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlatával szólva – egyfajta újratervezésre, önmaga árnyékát átlépve a vágányok átállítására van szüksége. Ellenkező esetben maradék globális súlyát is elveszti. Az is rendben van, hogy egyedi problémák kezeléséhez egyedi receptek kellenek, s Magyarországnak sajátos helyzetében a manőverezéshez szüksége volna a nagyobb mozgástérre, az előadás végkicsengése azonban talán túlságosan is a különutasságot erősítette.
Az integráció elmélyítése nélkül azonban az Európai Unió semmiképpen sem lehet világhatalmi pólus, és marginalizálódásra van ítélve. Ezt Orbán Viktor sem akarja, hiszen talán érezve, hogy helyzetértékelésének hangszereléséből esetleg még táborának egy része is helytelen következtetést vonhat le, óva intett a Nyugattal való szakítás gondolatától. Mint fogalmazott, egy csónakban evezünk, s nem gondolnak a következményekkel, akik például az euró összeomlásáért szorítanak. Ez a minimális közös nevező az oly vágyott szorosabb közép-európai összefogásban is, amely aligha lehet sikeres, ha az érintettekben túlteng a nemzeti reneszánsz, s nem találják meg az arany középutat a nemzeti és a közös érdekek között. Nem túl jó jel, hogy Tusnádon e kérdésről nem párbeszédet, hanem sajnos csupán monológot hallhattunk.
Stier Gábor (Magyar Nemzet)
vajma.info@magyartudat.hu
