Június 9-én szervezik meg Felsőhegyen a tizenegyedik nemzetközi birkanyíró és birkapörköltfőző versenyt. A szervezők a hagyományokhoz híven ezúttal is igen sokszínű programokkal várják majd az érdeklődőket.
A szervezők nevében Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója elmondta, az idei évben igen gazdag programmal készülnek, a hagyományos pörköltfőzés mellett kiemelte még a kézműves kiállítást és vásárt, a birkaárverést és az állatbemutatót, valamint a juhászpálinka- és süteményversenyt, illetve a sajtkiállítást is. A programban szerepel továbbá az ostorpattogtató verseny és a szamárkeresztelő is, de megszervezik a kispályás labdarúgótornát, illetve a hagyományápoló csoportok produkcióinak bemutatását is megtartják. Laskovity Kornél kifejtette, az eddigiekben a rendezvényt vasárnap tartották, ám az idén úgy döntöttek, szombaton lesz, mivel így nem ütközik más rendezvényekkel.
A rendezvény megszervezésében szintén szerepet vállaló Zentai Gazdakör elnöke, Sóti Ferenc a rendezvény jelentőségérő szólva elmondta, a nemzetközi birkanyíró és birkapörköltfőző verseny már komoly hagyománnyá vált, amelyre nemcsak Zenta községből, hanem a környező településekről is szép számmal érkeznek vendégek. Hozzátette, az elmúlt években mindig április végén került megrendezésre a fesztivál, az idei évben azonban különböző okok miatt csúszott az időpontja, majd reményét fejezte ki, hogy ez mit sem változtat majd a megszokott kiváló hangulaton.
A főzőverseny kapcsán Ments András elmondta, idén is több kategóriában hirdetik meg a versenyt, amelynek keretében a helyszínen készült hagyományos birkapörköltek és a pásztorételek mellett az otthon elkészített süteményeket is elbírálják majd. A zsűri neves külföldi és hazai szakemberekből áll. Ments András kifejtette, igyekeznek megfelelő feltételeket biztosítani a főzőverseny résztvevői számára, ugyanis azt szeretnék, ha minél több kiváló ízvilágú pörkölt kerülne a zsűri elé. Újításként a zsűritagok a legjobb pörköltfőzőket arany-, ezüst- és bronzérmes mestereknek titulálják majd. Az, aki a címet három egymást követő esztendőben elhódítja, Zenta nevével fémjelzett nagymesteri címet nyer. Ezzel arra szeretnék rábírni a szakácsokat, hogy minden évben visszatérjenek a fesztiválra, tovább emelve annak színvonalát.
Forrás : Vadaság Ma
magyartudat.hu