Ha még nem láttad

A palesztinok az összetűzést választották, de nem fogunk ölbe tett kézzel ülni, jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi szokásos ülésének kezdetén.
izrael-europa-ellenNem hagyjuk, hogy a hadsereg katonáit és tisztjeit a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálják, magyarázta a kormányfő a Palesztin Hatóságnak járó vám- és adóbevételek folyósításának felfüggesztését, Izrael válaszát a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz benyújtott pénteki palesztin csatlakozási kérelemre.
A Palesztin Hatóság vezetőit kell elszámoltatni, mert szövetségre léptek a Hamász háborús bűnöseivel,tette hozzá Netanjahu a jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint.

Avigdor Liberman külügyminiszter szintén vasárnap Izrael cserbenhagyásával vádolta az európai országokat a külföldre akkreditált izraeli nagyköveteknek tartott előadásán.

Az Európai Parlament vitáján elhangzott hazugságok Cion bölcseinek jegyzőkönyvére emlékeztetnek- állította Liberman, aki ezáltal antiszemitizmussal bélyegezte meg az európai politikusokat, a huszadik század eleji, zsidó világuralmi törekvéseket hangoztató „antiszemita pamflet-hamisítványra” utalva.

Az izraeli diplomácia vezetője kiemelte Svédországot és Írországot, ahol a törvényhozások a Palesztin Állam elismerését sürgették. Lépéseiket az 1938-as helyzethez hasonlította, amikor Nagy-Britannia és Franciaország a háború megelőzése érdekében – mint utóbb bebizonyosodott, tévesen – kiegyezett a náci Németországgal. „Svédország és Írország viselkedése irányunkban ahhoz hasonlítható, ami Csehszlovákia feldarabolásához vezetett”- fogalmazott Avigdor Liberman.

A külügyi tárca vezetője az európai szövetségesek fontosságát is hangsúlyozta beszédében.
Bejelentette, hogy szerinte 2015-ben nem a palesztinok, Irán vagy az arab államok a mi nagy kihívásunk, hanem a nyugat-európai országok, írja az RT.

magyartudat.com

2 thoughts on “Netanjahu: Nem hagyjuk, hogy katonáinkat a hágai bíróság elé citálják

  1. Az a szörnyű, hogy még komolyan is gondolják! Ilyenkor hol szunnyadnak az emberi jogi aktivisták? Tényleg lekaphatná már valaki Justitia szemét takaró kendőcskéjét!!!

    1. Még egy hasonlat. Képzeljük el, hogy
      Magyarország Izrael és románok-romák a palesztinok, 1919 -et írunk.
      Talán így jobban érthető a „leányzó fekvése” errefelé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás