Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                            Orbán Viktor szerint az arab-magyar üzleti kapcsolatok előtt semmilyen politikai, jogi vagy gazdasági akadály nincs, „Magyarországon a kapu szélesre van tárva”.

A miniszterelnök erről hétfőn beszélt Budapesten, az I. Arab-magyar gazdasági fórumon, amelyen tizenhat arab országból csaknem kétszáz üzletember, diplomata és politikus vesz részt.
Közép-Európa egy olyan térség, azon belül pedig Magyarország egy olyan állam, amely jó lehetőségekkel, komoly növekedési kilátásokkal, a nyugat-európaihoz mérhető infrastrukturális fejlettséggel és szakmai felkészültséggel, munkaerővel rendelkezik – mondta a tanácskozást megnyitó kormányfő. Szerinte, ha az arab üzletemberek felismerik az európai gazdaság átrendeződését, és konkrét üzleti kapcsolatokat tudnak létrehozni Magyarországon, öt-tíz múlva azt mondják majd, hogy életük jó döntését hozták meg, amikor Közép-Európát, azon belül is Magyarországot választották befektetési helyszínnek.

 

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás