Magyarország szeptember közepén megakadályozta, hogy az Európai Unió egységesen felkérje az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát: jelöljön ki különleges megbízottat, aki az oroszok által elkövetett emberi jogi sértéseket vizsgálja.

A magyar vétó miatt végül a 26 EU tagállam a világszervezethez delegált nemzeti küldöttségén keresztül kérte fel az Emberi Jogi Tanácsot a megbízott kijelölésére. (itt)

Ehhez képest Novák Katalin államfő most már azt követelte New Yorkban, amit az Orbán-kormány nemrég megakadályozott:

A lehető leghatározottabban szólítunk fel az ártatlan civilek ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására.

Ezeket a bűncselekményeket az illetékes nemzetközi intézményeknek dokumentálniuk kell, ki kell nyomozniuk és bíróság elé kell állítani az elkövetőket.

Egyetlen elkövetett bűncselekmény sem maradhat büntetlenül.

2 thoughts on “Novák már azt követeli, amit Orbán korábban megvétózott

  1. Nem elég egyszer kávézgatni az ukrán náci nagykövetasszonnyal, a valós tényeket is ismerni illene Elnök asszony! Bizony jól lett etetve! A Donbászban meggyilkolt gyermekek és civilek nem hatották meg, elnök asszony??? Egy családpolitikából kinőtt személynek, Köztársasági Elnökké bizony tudnia kellene. Nem különben azt is, most ezerrel szembe megy a magyar emberek véleményével! Nem akarunk belefolyni a háborúba! Nem ön a kormányfő! – Hála Istennek és a bölcs népnek!

    1. „valós tények” … ?????

      A „náci” a néhai hitleri német nemzeti szocialista párt rövid beceneve.

      „Magyar emberek véleménye” ,honnan ismeri ? Ez csak a saját véleménye.
      A néhány netes ostobaság pedig nem szignifikáns.

      Az orosz háború a diktátoruk beteges fantáziálásos szorongása miatt van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás