Ha még nem láttad

Macron Miniszterelnök Úr!

Néhány gondolat, hogy mi magyarok miért nem értünk egyet a bevándorlók szétosztásával:

1. Afrika kincseinek elrablásánál, a rabszolgák eladásánál valahogy nem került szóba a zsákmány szétosztása.       Önök Afrika kifosztásával voltak elfoglalva, mi védtük Európát az iszlámtól. – Déli harangszó? Magyarország ezután három részre szakadt, lakossága nagyrészt kihalt.

2. A világháború után Nyugat Marshall – segélyt kapott, – mi Szovjetuniót.

3. 1945-ben egy tisztességes béke után nem lett volna szükség ’56-ban a szolidaritásra. A magyarok nem az iszlám államokba, hanem Őrvidékre, a volt hazánkba (most Ausztria) menekültek.

4. Segítettünk Európa egyesítésében, amikor 1989-ben megnyitottuk a német menekültek előtt a határokat.
5. Nem kerestük bombával az olajat Ázsiában sem. Házakat, hazát nem romboltunk.

6. Végül: Egyszer már volt szétosztás 1920-ban Trianonban. Önök vezetésével hazánkat, Magyarországot „osztották” szét!

Az a baj, hogy most Ők állnak elő nagy elegánsan, rendkívül szolidárisan, stb.

1990 után bagóért felvásárolták Kelet-Európa gyárait, mezőgazdaságát.
– Aztán bezárták őket, mert csak a piac kellett.
– Aztán kicsábították Kelet -Európából (is) a szakképzett munkaerőt.
– Most pedig kiválogatják a néhány jó dolgozót, és ránk akarják sózni a munkára képtelen tömeget.

Valóban, ez EURÓPAI megoldás!!

Ja, és Ők a SEGÍTŐK!

Adorján András

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás