2012. június 28-án este eltűnt Balogh Zalán, magyar állampolgár. Svájc Films-Laaxs nevű városkájából indult el, és Milánóba utazott volna busszal, majd vonattal.
A tulajdonképpeni uticélja Kolozsvár volt, ahol a testvére esküvőjére került sor június 30-án. Zalán viszont nem érkezett meg. A Films-Laaxsi Teen Campbe, vagyis a munkahelyére sem ment vissza a megegyezés szerinti dátumig, vagyis július 1-ig. A család azóta próbálja vele felvenni a kapcsolatot, sikertelenül.
Közben sikerült elérni a főnökét, aki megerősítette, hogy Zalán június 28-án 18:08-kor szeretett volna Chur New állomástól (Films-Laaxshoz legközelebbi város) Bellinzone állomásig eljutni, de nem lehet tudni, hogy ténylegesen felült-e a buszra. Ezután Bellinzoneból Milánóba ment volna. A RyaAirtől megtudtuk, hogy nem volt rajta a Milano-Bergamo- Budapest járaton június 29-én 8:10-kor, tehát a budapesti, előre leegyeztetett találkán sem jelent meg. A főnöke volt az utolsó személy aki látta Churban.
Értesítettük a magyar, olasz és svájci hatóságokat, valamint a környékbeli sajtót, ennek következtében megjelenik a neve a nemzetközi adatbázisokban. A hozzátartozók úgy döntöttek hogy Milánóba utaznak, mivel ez a leghatásosabb útja az információszerzésnek és a rendőrséggel való együttműködés is gördülékenyebb személyesen. Éppen ezért szeretnénk megkérni mindenkit, aki Balogh Zalán eltűnésének ügyében érintve érzi magát, hogy PayPalon keresztül adományozzon, a lehetőségei szerint. Az átutalt pénzösszegek segítik a Balogh család előrehaladását az ügyben és hozzájárulnak Zalán megtalálásához: www.webgurus.biz/balogh-zalan
A milanói magyar nagykövet felvette a családdal a kapcsolatot, és közölte, hogy étesítette ott is a hatóságot, így már az olasz rendőrség is nyomoz.
Kapcsolat:
Balogh Örs: +40-744224285, oersch@gmail.com
Balogh Béla: +36-702744948, balogh_bela@yahoo.de
magyartudat.hu