Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mert álláspontja szerint a Tatabányai Törvényszék indokolatlanul rendelte el ügyfele előzetes letartóztatását. Úgy tűnik, ez ma Magyarországon bárkivel előfordulhat.

Egy kamionsofőr, nevezzük K.-nak, 2011-ben elvállalt egy egyszerűnek tűnő feladatot. Tatabányáról egy Budapest-környéki depóba vitt egy szállítmányt, amiről úgy tudta, onnan egy másik sofőr viszi majd tovább külföldre. Amikor Tatabányán felvette a szállítmányt, a kapus rosszul írta ki az adatait a régi típusú és igencsak viseltes személyi igazolványából: a nevében két betűt tévesztett, a személyi igazolványszámában pedig S helyett E-t rögzített. Mindennek később lett jelentősége: a K. által leszállított áru ugyanis eltűnt a depóból, és a rendőrség nyomozni kezdett. A szálak pedig egy év nyomozás után K-hoz vezettek.

2012. június 1-jén hajnalban rendőrök kopogtattak K. bejelentett lakcímén, ahol a kamionsofőr 40 éve él idős szüleivel és beteg testvérével. K. aznap épp külföldön volt. Dolgozott. Édesanyja elmondta a rendőröknek, hogy K. külföldön van, ennyi elég is volt hozzá, hogy elfogatóparancsot adjanak ki ellene. K. június 7-én érkezett haza, és miután megtudta, hogy keresik, másnap reggel önként bement a rendőrségre, hogy tisztázza magát. Részletes vallomást tett, bemutatta az üggyel kapcsolatos iratait, köztük a szállításra vonatkozó szerződését, megmutatta a depót, ahová az árut vitte.

Az ügyészég az önkéntes jelentkezés és a nyomozókkal való együttműködés ellenére szökésveszély és az eljárás meghiúsításának kockázata miatt kezdeményezte K. előzetes letartóztatását, amit a Tatabányai Városi Bíróság el is rendelt. K. hiába fellebbezett, a Tatabányai Törvényszék helybenhagyta az előzetes letartóztatást, így K. még mindig a rácsok mögött van.

A Helsinki Bizottság ügyvédje K. védelmében hiába érvelt azzal, hogy a rendőrségen önként jelentkező, közel 50 éves sofőrbüntetlen előéletű, 40 éve ugyanazon a lakcímen él szüleivel és beteg testvérével, akiket anyagilag is támogat, és nem azért volt külföldön, hogy meneküljön, hanem mert a munkája szólította oda. A bíróság mindezeket a tényeket figyelmen kívül hagyta, és még csak meg sem indokolta, miért.

K. tehát több mint két hónapja van előzetes letartóztatásban. A bíróság megalapozatlan döntése miatt naponta 23 órát tölt egy nettó 14 négyzetméteres zárkában akár tizenkettedmagával, elviselhetetlen melegben.

A Tatabányai Városi Bíróság és a Tatabányai Törvényszék nem először sérti meg az előzetes letartóztatással kapcsolatos jogszabályokat. 2011 őszén 5000 euró kártérítést ítélt meg a strasbourgi bíróság a Helsinki Bizottság 83 éves ügyfelének, akit kórházból szállítottak előzetes letartóztatásba egy jogellenes határozat alapján.

Félelmetes, hogy a bíróságok bárkit érdemi indokolás nélkül letartóztathatnak, és hónapokig börtönben tarthatnak” mondta az ügyről Kádár András Kristóf a Helsinki Bizottság társelnöke. „Minden magyar állampolgárnak megnyugtatóbb és ráadásul olcsóbb lenne, ha a bíróságok a jogszabályok figyelembevételével fosztanának csak meg valakit a szabadságától, és nem Strasbourgban kellene ügyfeleink jogait érvényesíteni.”

helsinki.hu/magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás