Ha még nem láttad

Az Európai Uniónak ma újra a magunkfajta szabadságharcosokra van szüksége – jelentette ki a miniszterelnök A magyar függetlenség napja című szombati konferencián Budapesten.

Orbán Viktor beszédében kiemelte: ma van a magyar szabadság napja, harminc éve, hogy a hidegháborút megnyertük, és bebizonyosodott: a szocialista tábort összetartó egyetlen eszközt, a hadsereget és az erőszakot már nincs erejük bevetni a szovjeteknek.

A közép-európai népek megnyerték a hidegháború utolsó csatáját – tette hozzá.

Hangsúlyozta: akkor

a szabadság nem beköszöntött, hanem kivívtuk, a kommunizmus nem megdőlt, hanem megdöntöttük, a berlini fal nem leomlott, hanem ledöntöttük, a szovjetek nem kimentek, hanem kiszorítottuk őket.


    
A miniszterelnök úgy fogalmazott,

ma is ugyanazok vagyunk, akik voltunk, Európa utolsó, máig élő szabadságharcosai,

és Európa története nem megváltozott, hanem mi változtattuk meg.
    
Orbán Viktor szerint most sem magától javul meg, alakul át Európa, hanem nekünk kell megjavítani, átalakítani és visszavezetni a helyes, egykor sikeres ösvényre.

Magyar Tudat

2 thoughts on “Orbán: az EU-nak a magunkfajta szabadságharcosokra van szüksége

  1. 1945 után hirtelen annyi „szabadságharcos” lett itten, hogy a szovjetek
    nélkül is kivertük volna a német nácikat és a magyar fasizmust, ha az a szám valós lett volna..
    Most megint sok a „szabadságharcos”, ezzel a létszámmal a szovjetnek nem sikerült
    volna Magyarország lefoglalása, már 1947 -ben kikullogtak volna innen 1990 helyett,
    és Magyarország már akkor (1947) egy szabad köztársaság lett volna.
    Szólamok helyett a magyar történelem:
    1989. Németh Miklós, politikai-gazdasági rendszerváltás, Magyar Köztársaság.
    2004. Medgyessy Péter, Európai Unió – tagság,
    2007. második Gyurcsány kormány, Schengen – határok
    és persze a teljes volt „szoc-tábor” és a Szovjetunió szétesése
    mindenkinél más, különböző úton – módon ………….
    Szabadság 🙂

    1. Ennyit mint Orbán még senki nem hazudott a lopást amit s magyarok ellen elkövetett mindenféle mocskos hazugsággal Pro bálja eltussolni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás