Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Orbán Viktor levélben köszönti Horn Gyula volt kormányfőt, aki csütörtökön lesz 80 éves – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-t.

    Orbán Viktor kormányfő azt írta: minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elismerését kifejeznie az elődök munkája iránt, hiszen a nemzet felemelése csak együtt és csak az egymást követő nemzedékek összefogásával lehetséges. A miniszterelnök leszögezi: elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, a nemzet boldogulásáért cselekszünk saját hitünk és legjobb tudásunk szerint, ezért mindig több az, ami bennünket összeköt, mint ami szétválaszt.
    „Engedje meg, hogy a család, rokonok és barátok mögé sorakozva jó egészséget kívánjak! Isten éltesse 80. születésnapján!” – írta Orbán Viktor Horn Gyulának címzett születésnapi köszöntő levelében.
    Csütörtökön, július 5-én tölti be nyolcvanadik életévét Horn Gyula, a harmadik Magyar Köztársaság 1994-1998 közötti miniszterelnöke. A volt szocialista miniszterelnök 2007 szeptembere óta súlyos beteg, állandó kórházi kezelésre szorul, már nem szerepel a nyilvánosság előtt.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás