Jelentősen növelik Magyarország és Közép-Európa katonai biztonságát a walesi Newportban csütörtökön és pénteken tartott NATO-csúcstalálkozó döntései – közölte Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságírókkal a tanácskozás után, a helyszínen.
Orbán Viktor kijelentette: Magyarország, csakúgy, mint a szövetség többi állama, növelni fogja katonai kiadásait, és a csúcstalálkozó résztvevői a NATO eddigi elvont biztonsági garanciáit – úgymond – lefordították a konkrétumok nyelvére.
„Magyar szempontból nagyon sikeres NATO-csúcson vagyunk túl” – mondta a kormányfő, és közölte: minden megszületett döntés jelentősen növeli Magyarország és egyben Közép-Európa katonai biztonságát.

„Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött” – jelentette ki Orbán Viktor. Leszögezte, hogy „Magyarország biztonságát csak és kizárólag a NATO keretein belül tudjuk garantálni”.
A magyar hadsereg fejlesztésre szorul, de az is csak NATO-köteléken belül képes garantálni az ország biztonságát – jegyezte meg. A kormányfő hozzátette: a walesi csúcson csupa olyan döntés született, amely ezt a biztonságot megerősíti.
„Mindenki növelni fogja katonai kiadásait, új eszközöket is beszerzünk.
NATO-csapatok jelennek meg Közép-Európa térségében” – mondta.
Kitért arra, hogy Magyarország jelentősen megerősíti a stratégiai szállítógépek bázisául szolgáló pápai repülőteret, valamint magyar katonák részt fognak venni a balti államok területén hamarosan megtartandó hadgyakorlaton.
A legfontosabb döntésnek ugyanakkor azt nevezte a miniszterelnök, hogy a NATO eddigi elvont, általános biztonsági garanciáját most – úgymond – lefordították a konkrétumok nyelvére. Ez azt jelenti, hogy a térség minden egyes érintett országa elkészíti az év végéig azokat a katonai terveket, amelyek abban az esetben lépnek életbe, ha közvetlen katonai fenyegetés érné ezeket az országokat.
Ezzel a döntéssel Orbán Viktor értékelése szerint jelentősen megerősödött a NATO keleti szárnya, illetve Közép-Európa, valamint jelentősen megnőtt a térségben élő emberek biztonsága.
A katonai kiadások növelését illetően a kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország már korábban bejelentette, hogy lépésről lépésre növeli biztonsági kiadásait.
Most azt vállalta az ország, hogy ezt a tervet fel fogja gyorsítani, hogy milyen mértékig, a magyar parlamentnek kell majd eldöntenie – tette hozzá.
Az ukrajnai helyzettel, illetve Oroszországgal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a szankciók nem jók Magyarországnak, azok helyett tárgyalásos megoldásra, megegyezésre van szükség.
Az ország biztonsága azonban más kérdés, független a mostani eseményektől – tette hozzá.
Ezt a biztonságot meg kell erősíteni, amihez az apropót a mostani események adják ugyan, de ezt már korábban is meg kellett volna tenni – mondta Orbán Viktor. A mulasztást szerinte az okozta, hogy „nem volt fenyegetettség, ami kiváltotta volna ezt a munkát”.
Azzal kapcsolatban, hogy az orosz média harckocsik Ukrajnának való szállításával vádolta meg Magyarországot, Orbán Viktor közölte: jelentést kért a honvédelmi minisztertől, és a jelentésből az derült ki, hogy „Magyarország nem szállít harcjárműveket sehova”.
magyartudat.com
Ezekkel katonáknak szánt pénzekkel mindig bajok voltak.
Meg a „magunkét”! Brüsszelből is igényelhetők „testvéri tankok” ha lázadni próbáltok!
Nos, mint egyszerű magyar állampolgár, nem úgy látom, hogy csak és kizárólag a NATO-n belül tudjuk biztosítani Magyarországot. Annyira nem, hogy anno nemmel szavaztam. Ebben a tudatosan lepusztított országunkban pedig más sem hiányzik még, mint a katonai kiadások aránytalan növelése.
A semlegesség nem lenne jobb?
ki volt Trianonban?
Magyarország biztonságát ki fenyegeti rajtatok kívül!A tiéteket meg Brüsszelből is igényelhető „testvéri tankok szolgáltatást” szerződés biztosítja!
A NÁTÓ bukásra készül? Ahova a magyar áll, az „biztos vesztes”!1968-ban SZER híradása szerint USA 55000 felszerelt katonát dobott át, egyetlen óra alatt NSZK-ba! Ti meg keressétek Wert Henriket hadsereg főparancsnoknak! Bár Csabika is „méltó utód!