Csecsenföldön, 2015 január 19-én nemzetközi nagygyűlést rendeznek a Mohamed prófétát gúnyoló karikatúrák miatt.
Csecsenföld elnöke, Ramzan Kadirov hivatalosan bejelentette, hogy az előzetes információk szerint, több mint 500.000 ember jelezte részvételi szándékát a hétfői, Groznijban tartandó rendezvényre.
A rendező Rizvan Dadayev, vallási és állami szervezetek bevonásával szervezte a tiltakozást.
Amikor néhány felelőtlen ember megpróbálja megsérteni a prófétánkat, és tetteik miatt keveredik harag és a lélek akkor nekünk utcára kell mennünk és tiltakozásunknak kell hangot adni, mondta Dadayev.
Miután felhívásukat közzétették, minden korosztályból tízezrek válaszoltak.
A résztvevők várhatóan átvonulnak Minutka térről a csecsenföldi központi mecsethez, ahol közösen imátkoznak.
Az akciót a csecsenföldi iszlám papok kezdeményezték, írja a TASS hírügynökség.
magyartudat.com