Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A férfi ellen azért indult vizsgálat, mert megsértette a feltételes szabadlábra helyezés szabályait. Az egyiptomi-amerikai Nakoula Basseley Nakoulát 2010-ben banki csalások miatt 21 havi szabadságvesztésre elítéltek, de azóta feltételesen szabadlábra került. A hatóságok most azt vizsgálják, hogy a film készítésekor megsértette-e a próbaidőre vonatkozót szabályokat, de a film tartalma nem képezi a vizsgálat tárgyát.

Az 55 éves férfit bilincsben vezették egy Los Angeles-i bíróság elé. Suzanne Segal bíró közölte, hogy a törvényszék nem bízik benne, ezért elrendelte őrizetbe vételét. A bíró közölte: Nakoula óvadék ellenében sem helyezhető szabadlábra, mert számos alkalommal félrevezette a hatóságokat, és több álnevet is használt. A férfi ügyvédje arra hivatkozott, hogy védence nem lenne biztonságban az ítélet végrehajtására kijelölt börtönben, mert ott sok muzulmánt tartanak fogva. A két évvel ezelőtti bírósági ítéletben Nakoulát öt évre eltiltották számítógép és internet használatától is, és csak külön engedéllyel vehette volna igénybe ezeket az eszközöket. Összességében azzal gyanúsítják, hogy nyolc alkalommal megsértette a próbaidő letöltésére vonatkozó feltételeket, többször félrevezette az őt felügyelő tisztet, és legalább három álnevet használt.

Az iszlámot és Mohamed prófétát gyalázó, Innocence of muslims című amatőr film miatt az iszlám világ csaknem 20 országában törtek ki tiltakozások. A kelet-líbiai Bengáziban az Egyesült Államok konzulátusa elleni támadásban életét vesztette Chris Stevens nagykövet és három másik amerikai hivatalos személy. Nakoula az iszlám világbeli zavargások kitörése után álnéven, izraeli-amerikai ingatlanbefektetőként adott interjút több sajtóorgánumnak. A CNN hírtelevízió szerint filmjét amerikai iszlámellenes csoportok támogatták.

hirado.hu /magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás