Kitartana a szén minimum 2020-ig, mégis bezárják az utolsó hazai mélyművelésű szénbányát Oroszlány közelében, a Vértes hegység tövében, Márkushegyen.
A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 5,2 milliárd forintos alaptőkével projektcéget hoz létre, mely a Vértesi Erőművet megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti – jelentette be csütörtökön az erőműben tartott sajtótájékoztatóján Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese.
A sajtótájékoztatón részt vett Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter, aki elmondta, a döntés meghozatala során tekintettel kellett lenni arra, hogy az erőműhöz tartozik az ország utolsó mélyművelésű bányája, melyben 2014 végéig be kell fejezni a széntermelést, valamint az erőműnek 2020 végig szerződés szerint el kell látni Oroszlány és Bokod távfűtését és meleg víz szolgáltatását.

„Az itt dolgozóknak 2018-ig a bányaterület rekultivációja ad munkalehetőséget, majd a továbbműködő erőmű biztosítja a foglalkoztatást. Nem lesz olyan ember, aki a munkalehetőségét elveszti” – jelentette ki a miniszter.
Németh Lászlóné hozzátette, az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt. nevet viselő új cég a megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelés bázisává teszi a Vértesi Erőművet.
Kovács András Zoltán, az erőmű vezérigazgatója  elmondta a bányában 520, az erőműben 420 ember dolgozik. A bányászok közel egyharmadának az év végére meglesz az ötezer föld alatt teljesített műszakja, ők jogosulttá válnak a nyugdíjat jelentő átmeneti bányászjáradékra.
A bánya bezárása után a rekultiváció 2018-ig tart, erre a társaság összesen maximum 19,6 milliárd forintot használhat fel a szénfillérből, valamint szintén a szénfillérből az üzembezáráshoz 2014-ig legfeljebb 4,8 milliárd forintot vehetnek igénybe.
A dolgozók nagy részét foglalkoztatni tudják a rekultiváció során, az átalakított erőmű közel 300 embernek biztosít munkát, illetve a társaság szeretné rekultiválni a Tatabánya-Bánhidán található, több éve bezárt erőművi telephelyét – tette hozzá a vezérigazgató.
Kovács András Zoltán tájékoztatása szerint az erőmű négy blokkjából az a két fluidágyas kazán működik, amely képes a 30 százalékban biomasszából és 70 százalékban szénből álló keverék eltüzelésére.
A fejlesztés során a kazánokat alkalmassá teszik nagyobb arányú biomassza elégetésére. A kazánok hatásfoka a jelenlegi szinten, 86 százalékos marad, a két blokkból az átalakítás után is kinyerhető a korábbi, maximum 108 Megawattos teljesítmény – mondta a vezérigazgató az MTI-nek.
Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy az első Orbán-kormány stabil helyzetben, adta át az erőművet, amelyet a Kapolyi László érdekeltségében lévő cégekkel kötött felelőtlen áramvásárlási szerződések olyan helyzetbe hoztak, hogy 2010 végére a bezárás lehetősége is felmerült.
A kormányzat támogatásával a csődhelyzetet sikerült elhárítani, a hitelezőkkel egyezséget kötöttek, a társaság helyzetét tulajdonosi kölcsönnel stabilizálták – hangsúlyozta a kormánymegbízott.
Takács Károly, Oroszlány polgármestere (Fidesz-KDNP) stratégiai kérdésnek nevezte a távhőszolgáltatás biztosítását és elmondta, a város egymilliárd forintért teljesen újjáépíti az erőművet a várossal összekötő, közel ötkilométeres, elavult vezetéket.
Oroszlányban 4300 lakást és az ipari park fogyasztóit látja el távfűtéssel az Oroszlányi Szolgáltató Zrt., amely 90 százalékban az önkormányzat, 10 százalékban a Vértesi Erőmű tulajdona. A városban az elmúlt években két lépcsőben minden tömbházhoz saját, önállóan szabályozható hőközpontot építettek ki, mintegy 600 millió forintos ráfordítással.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás