Oroszország: politikai nyomás hatására készült az ENSZ jelentés

 

 

 

 

 

 

 

 

Oroszország hiányosnak, előre kiterveltnek tartja és elítéli a Szíriát ért vegyi fegyver támadással kapcsolatos ENSZ jelentést. A nyugati államok, Franciaország, Nagy Britannia és az Egyesült Államok egyértelműen Assad kormányát teszik felelőssé az ideggáz bevetéséért, az orosz fél véleménye szerint azonban az ENSZ szakértők nyugati politikusok befolyásának hatására tették közzé a jelentést – adta hírül a Reuters

“Érthetetlen, mi történik itt” – nyilatkozta a Szergej Ryabkov orosz külügyminiszter helyettes Damaszkuszban, miután megbeszélést folytatott szíriai külügyminiszter Walid al – Moualemmel. Az orosz külügyminiszter szerint a vizsgálatnak a támadás napján, augusztus 21-én kellett volna megtörténnie. Egyúttal azt is hozzátette, hogy a szíriai hatóságoktól egyértelmű bizonyítékokat kapott, miszerint az ideggázt az Assad-ellenes lázadók hajtották végre. 

Szíria miniszterelnöke, Bashar al-Assad (j) megbeszélést folytat az orosz Sergei Ryabkov külügyminiszter helyettessel Damaszkuszban, 2013. szeptember 18-án. - Fotó: Reuters
Szíria miniszterelnöke, Bashar al-Assad (j) megbeszélést folytat az orosz Sergei Ryabkov külügyminiszter helyettessel Damaszkuszban, 2013. szeptember 18-án. – Fotó: Reuters

Oroszország vétójogával élhet a Biztonsági Tanácsban, miután heves nézeteltérés alakult ki Oroszország, Kína, valamint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország között.

A hírről bővebben itt olvashatnak.

Szergej Ryabkov orosz külügyminiszter helyettes (b) és Walid al – Moualem szíriai külügyminiszter (J) megbeszélést folytat Damaszkuszban 2013. szeptember 17-én. – Fotó: Reuters

 

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás