Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Januártól tart az önkéntes műveleti tartalékosok toborzása. Tatára hétfőn ötszázan vonultak be. A „ceremónia” minden zökkenő nélkül zajlott.

Hosszú, tömött sorba jönnek az önkéntesek. Sárga-fekete sraffolt szalag jelöli a közlekedő útvonalakat. Már a tartalékosok érkezésekor beigazolódik, Domján László vezérőrnagy múlt heti szemlét követően tett megállapítása: a tataiak felkészültek az ötszáz tartalékos fogadására.

Régi hiányt pótol a honvédség az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésével. Ez a vállalkozás hazánk és hadseregünk egyik legnagyobb haderő-fejlesztési projektje.

Hölgyek, urak vegyesen várakoznak a regisztrációt követően a központi épület lépcsősoránál. Persze azért az erősebb nem képviselteti magát jelentősebb számban. Néhány viccelődnek, néhányan a viszontlátás örömével üdvözlik egymás. Az gyorsan kiderül, szinte valamennyiüknek kötödése volt, van a fegyveres erőkhöz. Az orvosi vizsgálatot a „ruhapróba” követi. Az épület aulája most ideiglenes ruharaktárként működik. A zubbonyoktól, a bakancsokon át, a rohamsisakig itt mindent lehet „vételezni”. Akit felszerelnek, annak duzzad a málhazsákja.

A bakancsosztálynál Szalóki Sándorné vár a sorára.

– A területi hírközpont üzemviteli központjának parancsnokaként szolgáltam a seregbe – mondja az „obsitos” főtörzsőrmester asszony. – Tizenöt évet tevékenykedtem a honvédség kötelékében. Hogy most ismét bevonultam…? Az élet hozta így. A fiam és a lányom is katona. Sőt, a lányom a KFOR-erők tagjaként éppen Koszovóban szolgál.
Ha a szerelés teljes, irány a körlet. A sereg tagjait ismét a  sárga-fekete csikós nejlonszalagok közé szorítja a zsigerekbe ivódott fegyelem. Már csak rövid idő, és mind az ötszáz újra „újonc” angyalbőrbe bújik.

Időközben újabb kontingens tartalékos érkezik. A kapunál flottul megy a személyi azonosság ellenőrzése. Aztán alakzatba rendeződik a társaság, és elindul, hogy felszereljen.

Tavaly januárban a tartalékos rendszer első komponensét az önkéntes védelmi tartalékos állomány kialakítása jelentette. A haderő-fejlesztés újabb állomása a műveleti tartalékos állomány feltöltése. A feladat végrehajtásának, a tartalékosok ismeret-felújító kiképzésének egyik központja Tata.

kemma.hu/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás