Józanságra szólította fel a cseh politikusokat a cseh kereskedelmi kamara az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedésekről folytatott uniós brüsszeli tárgyalások során, mert a szankciók akár 50 ezer munkahelyet is veszélyeztethetnek a Cseh Köztársaságban.
A cseh kereskedelmi kamara pénteken nyilvánosságra hozott elemzésében megállapította, hogy a szankciók bevezetésének első szakaszában mintegy 20 ezer csehországi munkahely kerülne veszélybe, de a különböző beszállítókat is ide számítva, a szám akár az 50 ezret is meghaladhatja.
A politikai válság a lehető legrosszabbkor jött, mert megindult a megrendelések számának növekedése, amiben Oroszországnak és Ukrajnának fontos szerepe volt – mutatott rá a kamara.
A kamara szerint az Oroszországba irányuló cseh kivitel értéke mintegy 116 milliárd korona, Ukrajna esetében pedig 35 milliárd korona. Oroszország az unión kívüli államok közül Csehország legnagyobb üzleti partnere.
Az elemzés szerint az orosz válaszintézkedések következtében veszélybe kerülnének a csehországi cégek ottani beruházásai is, amelyek meghaladják a 200 milliárd koronát.
“Több tagunk jelezte, hogy a helyzet kiéleződése esetén csődbe mehet, mert az ukrajnai és az oroszországi megrendelések forgalmuk több mint 50 százalékát teszik ki” – mutatott rá a kamara.
A cseh exportőrök szövetsége a hét elején kiadott közleményében úgy vélekedett, hogy az üzleti háború következtében mintegy 40 ezer csehországi munkahely kerülhet veszélybe írja Kokes János, az MTI prágai tudósítója.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás