Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

Nagyszabású út- és határátkelőhely-építési programot indít kormány. A következő másfél évben 123 milliárd forintból 53 helyen fejlesztik határon átnyúló közlekedési infrastruktúrát – jelentette be Gyulán Szijjártó Péter a magyar-román határszakasz Gyula és Nagyzerénd közötti útja átadásának ünnepsége előtti sajtótájékoztatón csütörtökön.

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta: a nehéz helyzetbe került magyar határ menti térségek fejlesztése és a határokon átnyúló gazdasági együttműködés feltételeinek megteremtése érdekében indít nagyszabású út- és határátkelőhely-építési programot a kormány. A következő másfél évben összesen harminchárom új határkeresztező út épül, tíz út akadálymentesítéssel válik ismét járhatóvá és nyolcat felújítanak. A kormány a beruházást hazai és uniós támogatásból valósítja meg.
A program jelentőségéről szólva az államtitkár kiemelte: az európai növekedés egyik fontos eleme a közép-európai tagországok szorosabb együttműködése, ennek egyik fontos eleme a határok átjárhatósága. A kormány célja a valamikor szerves társadalmi, gazdasági és kulturális egységet alkotó, kettévágott határ melletti térségek összekapcsolása, újraélesztése – fejtette ki Szijjártó Péter.
Magyarország a határátkelőhelyek számában messze elmarad a fejlett Európai országoktól. Szijjártó Péter ismertette: az ország 19 megyéje közül 14-nek van határszakasza, a 15 kilométeres határövezetben 1,9 millió ember él 982 településen.
Magyarországon jelenleg 91 határátkelőhely van, átlagosan 25 kilométer a távolság közöttük – mondta Szijjártó Péter, rámutatva: a német-francia határon négy kilométer az átkelők közötti távolság, a belga és a holland határ esetében kettő, a francia-belga határon pedig mindössze 1,5 kilométer.
Az államtitkár az Esztergom és Párkány közötti határátkelőhelyet példaként említve kiemelte: évente jelenleg 1,6 millió autó halad át itt, míg korábban a kompos közlekedéssel az átkelések száma évente negyvenezer volt.
A határátkelőhelyek létesítéséről a magyar kormány két ország közötti államközi szerződéseket köt, ezzel elősegítené a határátkelők létesítését, lerövidítve az engedélyeztetési eljárásokat. A magyar kormány tárgyalást kezdeményezett a kérdésről Szlovákiával és Szlovéniával, továbbá rövidesen Romániával is felveszi a kapcsolatot – mondta Szijjártó Péter.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás