Ha még nem láttad

Megerősített magyarországi biztonsági intézkedésekről döntött a nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja a párizsi terrortámadás miatt összehívott szombat reggeli ülésen, amelyen az ország biztonságáért felelős szervezetek vezetői mellett részt vett Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter is.

A döntésekről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója számolt be a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: Magyarország védelmét meg kell erősíteni, ahogyan azt az Európai Unió más országaiban is teszik.
Tájékoztatása szerint az úgynevezett B szintű terrorfenyegetettség – amelyet a korábbi belgiumi merénylet után már életbe léptettek – emelt szintű rendszerét vezetik be.
A megerősített biztonsági intézkedések lényegi eleme a rendőri jelenlét jelentős növelése közterületeken és kiemelt létesítményeknél – például a repülőtéren és a paksi erőműnél – egyaránt.
Szigorítják a határok ellenőrzését és a büntetés-végrehajtási intézményekben a felügyeletet – közölte a főtanácsadó.
Bakondi György azt is mondta, továbbra sincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországot konkrét terrorfenyegetettség érné.
A belbiztonsági főtanácsadó egyúttal arról is tájékoztatott, hogy zajlik egy jogi munka, amely napirenden lesz már a szerdai kormányülésen. Ennek alapján a terrorfenyegetettségekkel kapcsolatos intézkedések új rendszerét vezetnék be.
Kovács Zoltán kormányszóvivő emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már az éjszaka részvétet nyilvánított a párizsi merényletek áldozatai miatt. Egyúttal felháborodásukat fejezték ki, hogy ilyen támadást intéztek a francia nemzet és az egész európai kultúra ellen.
Bakondi György kérdésre azt mondta, továbbra sincs információ magyar áldozatról.

magyartudat.com

 

5 thoughts on “Párizsi terrortámadás- Emelt B szintű terrorfenyegetettség Magyarországon

  1. Meg kellene nézni a migráns segítők házatáját is! Itt a bizonyíték az állam ellenes, unió ellenes cselekedeteikre.

  2. Nem is azért hanem a kormányellenes sőt magyarellenes erőknek be lehetne vinni jó nagy sallerokat. Mindenki tudja zsidó bevándorlók fognak jönni több százezren -Orbán Úr szavaival élve „nem most”- tehát ha még beengedik az arabokat is akkor vége a viszonylagos rendnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás