Pásztor István: A hócipőm tele van a jobbikosokkal

Pásztor István gyalázatosnak tartja és szörnyű jelenségként éli meg, hogy kedden tüntetők szidalmazták és megköpködték Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az Országgyűlés alakuló ülésére vendégként érkező vajdasági politikus a szabad véleménynyilvánítással való visszaélésnek nevezte a történteket.
A VMSZ vezetője, a vajdasági parlament elnöke a Jobbik elhatárolódó közleményére utalva azt is aláhúzta, “az, aki a szellemet kiengedi a palackból, az felelős a szellem” utóéletéért is. “A hócipőm tele van azzal, hogy a jobbikosok folyamatosan megpróbálják megmondani, nekünk mit kéne csinálni (Délvidéken), aztán fogják az aktatáskájukat, és hazamennek Budapestre” – mondta Pásztor István.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke telefonon nyilatkozva megerősítette a hírportálok beszámolóját (itt), hogy a Parlament előtt a földtörvény ellen tüntető Gaudi-Nagy Tamás – aki az elmúlt parlamenti ciklusban a Jobbik-frakció tagja volt – a megafonon keresztül megszólította őt, és ezután tüntetők egy csoportja körbevette, szidalmazta és megköpködte.
Pásztor István azt mondta, “minimum gyalázatként”, “szörnyű jelenségként” éli meg a történeteket. “Nemcsak énmiattam problémás, hanem a teljes társadalom szempontjából” – fogalmazott, megjegyezve: a történteket a szabad véleménynyilvánítással és a gyülekezési joggal való visszaélésnek tartja.
A Jobbik kedden azt közölte, Gaudi-Nagy Tamás nem tagja, már nem is képviselője a pártnak, és a Jobbik a Gaudi-Nagy Tamás által szervezett rendezvényen történtekkel semmilyen közösséget nem vállal.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás