Az ellenzék teljes összefogással próbálja meg leváltani Robert Fico miniszterelnököt. Rendkívüli ülést hívnak össze a Szlovák Gázművek állami felvásárlása körül kipattant botrány kapcsán.

A Szlovák Gázművek felvásárlása disznóság. Fico egy üres, lyukacsos, veszteséges céget vásárol” – jelentette ki Richard Sulík (SaS) a kezdeményezés kapcsán, melyet az összes parlamenti ellenzéki erő, a KDH, a Híd, az SDKÚ, az SaS, az Egyszerű Emberek, valamint az Új Többség képviselői is aláírtak.

Az ügy kapcsán pénteken tart sajtótájékoztatót az ellenzék, Pavol Paška házelnöknek pedig hét napon belül össze kell hívnia a rendkívüli ülést.

A kormány múlt héten határozott arról, hogy az állam felvásárolja a Gázművek kisebbségi tulajdonosainak 49 százalékos részvénycsomagját.

A műveletet a napokban nyilvánosságra kerülő dokumentumok szerint a tárcán belül is a J&T pénzügyi csoportból készítették elő, miközben az eladó szerepében szintén az ehhez a céghez kötődő cseh EPH állt.

A vállalat és a minisztérium is tagadja, hogy közük lenne a dokumentumokhoz.

A  hivatalos magyarázat szerint a gazdasági miniszter tanácsadója, Miroslav Haško véletlenül írta át a szerzők rubrikában a cégnevet, mivel a korábbi munkahelyéhez kapcsolható notebookon dolgozott.

(SITA)

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás