Ha még nem láttad

Egy nap után megtelt adományokkal az MSZP Jókai utcai székháza, amelyet a Budapestre érkező menekülteket segítő civil szervezeteknek ajánlott fel a párt – írta a Napi Gazdaság.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke nem árulta el a lapnak, hogy melyek azok a csoportok, civil szervezetek, amelyek élnek a lehetőséggel.
Mint mondta, védik a segítők, szervezetek, felajánlást nyújtók személyiségi jogait, hiszen önkéntesekről, különböző, Facebookon vagy másképp szerveződő csoportokról van szó.
Kunhalmi két hete jelentette be, hogy megnyitják az üresen álló Jókai utcai székházat a fővárosba érkező, bevándorlókon segíteni kívánó civil szervezetek előtt.
A párt honlapján lévő felhívás szerint azonban nem a civil szervezeteket várják a székházba, hanem az adományokat.
A menekültügy kezelése teher az országnak, teher mindenkinek. A menekültáramlatot az EU, az USA, a NATO vezető körei idézték elő, amelyek háborús helyzetet teremtettek az afrikai és ázsiai térségben, tönkre tettek korábban jól működő államokat.

Az MSZP a menekültek gondozásával nem humanitárius feladatot lát el, hanem politikailag ösztönzi a menekülthullám folytatódását.

A Magyar Helsinki Bizottság eközben a MÁV-ot ekézte, amiért például a Pécs-Budapest IC-hez csatolt, menedékkérőket szállító, vagonokat lezárja, és csak a fővárosban nyitja ki. Nehezményezték azt is, hogy „a MÁV munkatársai akadályozzák a migránsokat segítő öntevékeny csoportok működését”.
A menekültügy kezelése nagyon sok pénzbe kerül.
A menekültek jelenségét az EU politikája, az európai tőkés kormányok idézték elé.
A következményeket is nekik kell megfizetni.
A magyar társadalmi szervezeteknek nem a magyar állami intézményeket kellene támadniuk, hanem európai partnerszervezeteiket kellene arra biztatni, hogy az EU-kormányok ne csak sajnálkozzanak, hanem fizessenek a Magyar-országra zúdított problémákért.
A bevándorlás az egészségügyet is érinti, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a honlapján tett közzé tájékoztatót a menekültek orvosi ellátásáról és az egészségügyi szolgáltatók vonatkozó költségeinek megtérítéséről.
A finanszírozás elsősorban attól függ, hogy a menekült a befogadási eljárásnak épp melyik szakaszánál tart: más az ellátásra való jogosultság az elismerési eljárás megindítása iránti kérelem benyújtása előtt, a folyamat időtartama alatt, vagy a menekültügyi hatóság döntése után.
Ezeken kívül a járványintézkedések, a mentés és a sürgősségi ellátás a kérelmek benyújtásától függetlenül is jár a menekülteknek.

Thürmer Gyula

magyartudat.com

One thought on “Politikai hasznot húzna a menekültekből az MSZP

  1. Szegény Gyula vitéz a mély elhüjültségében, már azt
    sem vette észre, hogy csak a tábla az MSZP -é, ugyanis
    rég eladták az épületet, a villany, gáz, fűtés … stb kikapcsolva, (ma már az új tulajdonosé minden + gyermekszinház+presszó).
    Persze az orbáni „migráncsvédelem” fontos, ha nincs
    migráns, oda a hatalom. Azt lesik, hogy jöjjön már 1
    migráncs akitől majd jól megvédenek minket 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás