A Fidesz somogyi elnöke a Portik-ügyben válaszokat vár Lamperth Mónika volt belügyminisztertől.
Jakó Gergely pénteki, kaposvári sajtótájékoztatóján a Portik-Laborc-ügy nyilvánosságra került dokumentumaira utalva azt mondta, az elmúlt hetekben az elmúlt húsz év legsúlyosabb politikai botrányára derült fény: arra, hogy „a baloldal megegyezett az alvilággal, a bűnözőkkel, saját hatalma megőrzése érdekében”. Az is kiderült – tette hozzá -, hogy „forródrót volt az alvilág urai és a baloldal között, az alvilág vezére leste a Gyurcsány-Bajnai-kormány kívánságait, bűnözők szállítottak és gyártottak fideszes politikusokról információkat a baloldalnak”.
„Ez akkor történt, amikor Gyurcsány és Bajnai volt a miniszterelnök, akkor történt, amikor Lamperth Mónika Gyurcsány Ferenc minisztereként dolgozott” – mondta a politikus, aki szerint „azoknak a politikusoknak, akik akkor politikai tisztséget töltöttek be, nem lenne helyük a magyar közéletben”.
A Fidesz Somogy megyei elnöke a Portik-Laborc-ügy kapcsán Lamperth Mónika szocialista párti országgyűlési képviselőtől, volt belügyminisztertől arra vár választ, hogy találkozott-e Portik Tamással, s ha igen, hányszor, mikor és milyen formában.
Az iránt is érdeklődik, hogy Lamperth Mónika részt vett-e abban a folyamatban, amelynek során a körözött személyek listáját 2003-ig vezető Portik Tamás nevét még abban az évben – az ő belügyminisztersége alatt – minden különösebb hírverés nélkül törölték a körözöttek listájáról. További kérdésként felvetette: Lamperth Mónikának van-e tudomása arról, hogy az Energol Rt. másik, Portik utáni vezetője valamikor a BM tisztje volt, egyik cége ma is Somogy megyében tevékenykedik, olyan személyekkel társulva, akik az ő holdudvarához köthetők.
A Lamperth Mónika által 2002-ben, A tisztességes boldogulás 12 pontja címen kiadott garancialevél kapcsán Jakó Gergely kérdésként azt is felvetette: „az MSZP alvilággal történő megegyezése talán a titkos záradékban szerepelt?”
magyatudat.com MT