Ha még nem láttad

NATO sajtószolgálat beszámolt arról, hogy egy csoport hadihajó lépett be a Fekete-tengerre, hogy közös gyakorlatot tartsanak Bulgáriával, Romániával és Törökországgal.
Hat hajó vesz részt a gyakorlaton, beleértve a rakétahordozókat is. Közöttük az amerikai, cirkálórakatékkal felszerelt USS Vicksburgot, Törökországból a TCG Turgutreis, és az olasz fregattot, az ITS Aliseot.
Kanada a HMCS Frederictonnal, Románia a  ROS Regina Mariaval, és Németország az FGS Spessarttal vesz részt, írja a TASS.

nato-hajok-fekete-tengerAz orosz külügyminisztérium szóvivője, Alexandr Lukasevics közölte, ez egy aggasztó, provokatív jelzés, hogy NATO hadihajók léptek be a Fekete-tenger vízére.

Ez a provokatív lépés gyengíti a stabilitást és a bizalmat, és az ukrajnai békefolyamatokat.
Bármilyen idegen katonai jelenlétét Oroszország szomszédságában nagyon veszélyes manőver, csírája lehet egy regionális konfliktusnak, aminek nagyon kellemetlen következményei lehetnek, mondta a politikus.

Ez nem az első akció a Nyugat részéről, reméljük, hogy az amerikai katonai vezetés megérti, hogy a NATO és szövetségeseinek jelenléte nem könnyíti meg ukrán konfliktus rendezését, mondta Lukasevics.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás