Ha még nem láttad

A WikiLeaks kiszivárogtatta: Soros György, Ferenc pápa amerikai látogatása kapcsán nem sajnált 650 ezer dollárt, hogy a tengerentúli katolikusokat Hillary Clinton mögé állítsa.
Miután fény derült arra, hogy alapítványán keresztül miként tartja ujját a világpolitika ütőerén, új fordulatot vett a Soros György munkásságát bemutató kiszivárogtatási botrány.
Ismertté vált ugyanis WikiLeaks által az a dokumentum, amely bemutatja, hogy Ferenc pápa 2015-ös amerikai látogatásának alkalmával a milliárdos miként fordított 650 ezer dollárt a tengerentúli katolikus közvélemény megdolgozására Hillary Clinton érdekében.
A támogatás céljáról, majd a pénz hasznosításának értékeléséről szóló jelentésben azt olvassuk: a szponzorációs szerződést azzal a szándékkal kötötték, hogy a „nemzeti értékeket és célokat áthangolják a 2016-os elnökválasztási kampányra”.
Ennek érdekében a 650 ezer dollárt a PICO, illetve a Faith in Public Life (Hit a Közéletben) nevű baloldali, liberális katolikus szervezeteknek adták, hogy karolják fel mindazon témákat – elsősorban a társadalmi igazságosság, a nagy jövedelemkülönbségek ügyét –, amelyeket Hillary Clinton is magáévá tesz a kampányában.
Ehhez a szervezetek vállalták, hogy a cél mögé felsorakoztatnak több püspököt, s közbenjárásukkal létrehozzák „az amerikai püspökök kritikus tömegét, akik kiállnak a pápa mellett”.
A New York-i Nyílt Társadalom Alapítvány jelentéséből kiderül, hogy a munkába bevonták Oscar Rodriguez Maradiaga bíborost, az egyházfő bizalmasát, a pápa látogatását pedig arra használták, hogy Ferenc minél többször hangoztassa a Hillary Clinton kampányának középpontjában is álló témákat, köztük az amerikai katolikusok alacsony bérezését.
A látogatás értékeléséről szóló dokumentum sikeresnek nevezi a támogatási projektet.
Örömmel nyugtázza, hogy ennek következtében több püspök is kiállt azon elnökjelöltek ellen, akik „a félelemmel kufárkodnak” – ezzel nyilván Donald Trumpra és bevándorláskritikus társaira utaltak.
Az összefoglaló megállapítja továbbá, hogy a szponzoráció a „homoszexuális ellenes retorika” elleni küzdelemben is jól hasznosult.
Ezen kívül elérte azt a célját is, hogy áthangolja a családpárti (értsd: a hagyományos házasságot támogató, abortuszellenes, stb.) katolikusok felfogását, amennyiben ezen elkötelezettségük helyére egyre inkább a fizetésbeli különbségek iránti aggodalom lép,  írja a Faith Zette.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás