A Magyar Honvédség kecskeméti Puma százada teljes jogú tagjává vált a NATO egyik legrangosabb repülőszövetségének, a Tigernek – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
A Magyar Honvédség idén harmadik alkalommal vesz részt repülőgépekkel a szövetség Tiger Meet elnevezésű gyakorlatán. A 2009-es gyakorlaton nyújtott teljesítmény és az összes részt vevő nemzet képviselőinek ajánlása alapján a kecskeméti Pumák akkor előfelvételt nyertek a Tigrisek közé. A teljes jogú tagságot a harmadik részvétel után lehet megkapni és folyamatos jelenléttel lehet fenntartani.
A németországi Schleswig-Jagel repülőbázison június 16-án kezdődött, péntekig tartó nemzetközi gyakorlaton a magyaroknak megszavazták a teljes körű tagságot, így az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Puma századának – huszonkét másik tag mellett – szavazati joga van a szövetség jövőjéről szóló döntésekben – írta a HM.
Az évenkénti találkozó fő célja a légierők közötti együttműködés elősegítése, a NATO katonai céljainak jobb megértése, valamint az egységek közötti átjárhatóság kidolgozása.  A gyakorlaton olyan körülmények között hajtják végre az összetett feladatokat, amelyeket valós harchelyzetek tapasztalatainak felhasználásával terveztek meg.
A gyakorlatra azokat a repülőszázadokat hívják meg, amelyeknek a századjelvényében valamilyen nagymacskafaj szerepel. Az idei rendezvényen Csehország, Lengyelország, Hollandia, Belgium, Törökország, Franciaország, Svájc, Németország, Ausztria, Nagy-Britannia, Norvégia, Görögország, Portugália és Magyarország katonái vesznek részt.
A mostani gyakorlaton a kecskeméti repülőbázis öt Gripennel és An-26-os logisztikai támogatással, 42 katonával vesz részt, és a pilóták olyan feladatokat gyakorolnak, amelyeket a magyar légtér nem tesz lehetővé. Repülnek tenger felett, nemzetközi kötelékekben, és komoly taktikai feladatokat is végrehajtanak – olvasható a HM közleményében.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás