Régi katonai hagyományok szerint temetik újra vitéz Barankay József rohamtüzér századost

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                             Régi katonai hagyományok szerint temetik újra a második világháborúban hősi halált halt vitéz Barankay József rohamtüzér századost ma délután Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

Töll László, a Honvédelmi Minisztérium katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a százados rendelkezett az egyik legmagasabb kitüntetéssel, a magyar tiszti arany vitézségi éremmel, amelyből összesen huszonkettőt (ebből tizennégyet posztumusz) adományoztak a második világháború idején.
Kiemelte, hogy a kitüntetést csak szigorú elbírálás alapján kaphatták meg a katonák.
Az elhunyt hősöket, akik Mária Terézia-érdemrenddel vagy az arany vitézségi éremmel rendelkeztek, ágyútalpon vitték a sírhelyhez, ezt a hagyományt követi most a honvédelmi tárca – tette hozzá.
Barankay József (a lengyelországi) Targowicában esett el, és a saját rohamlövegével vitték ki a sírhoz. Töll László hangsúlyozta: “rendkívüli képességű tüzértiszt volt, mi is ennek megfelelően adjuk meg neki a végtisztességet és a fegyvernemet jelző gondoskodást is”.
Ágyútalp hagyományosan a köztársasági elnököknek (mint a hadsereg főparancsnokainak), a magas rangú katonáknak és a nemzet életében jelentős szerepet betöltő embereknek jár. Magyarországon a legutóbb Puskás Ferenc labdarúgót vitték ágyútalpon végső nyughelyére.
Barankay József gyászszertartása kedd délután a Fiumei úti sírkert 52. katonai parcellájában lesz.

MTI/magyarudatcom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás