Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A búza több mint 90 százalékát learatták Zalában, az eddigi eredmények alapján az idén kiváló minőségű és rekordmennyiségű gabona termett a megyében – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője hétfőn az MTI-vel.

Horváth Gyula elmondta: a jó idő miatt felgyorsult a betakarítás üteme, a búzaföldeken a 23 840 hektárnyi területből 22 170 hektáron már learatták a termést. A betakarítás végéhez közeledve az eredmények is azt mutatják, hogy a vártnál több búza termett. A hektáronkénti átlaghozam elérte az 5,25 tonnát, míg országos viszonylatban a tavaly Zalában elért 4,5 tonna átlagtermés is kimagasló eredménynek számított.
Az igazgató hangsúlyozta, az elért eredmény a kedvező időjárás mellett nagyrészt annak köszönhető, hogy a gazdák időben vetettek, jó minőségű vetőmagfajtát választottak és megfelelő agrotechnikát alkalmaztak. A termelők egy része osztrák vetőmagot vásárolt, amely 5 tonna körüli eredményt produkált. Ezen kívül német, francia hibridbúzafajtákat is vetettek a megyében, amelyek hozama elérte a hektáronként 8-10 tonnát.

buza 2
Hozzátette: a minőséggel is elégedettek lehetnek a gazdák, a megyében learatott összesen 116 509 tonna búza 60 százaléka malmi minőségű.
A repce betakarítása a múlt héten befejeződött. A becslések alapján hektáronként 2,7 tonna átlagtermésre számítottak, de a 15 ezer hektárnyi vetésterületen az átlaghozam elérte a hektáronkénti 2,98 tonnát. A közel 810 hektáron termelt tavaszi búzát 4,3 tonna hektáronkénti termésátlaggal aratták le a vetésterület egynegyedéről, a több mint 3 ezer hektáros tavaszi árpa háromnegyede is raktárakba került. A tritikálé közel 3 ezer hektárnyi területének egyharmadát már learatták. A tavaszi árpa termésátlaga 4,27 tonna volt hektáronként, míg a tritikálé hektáronkénti átlaghozama elérte a 4,5 tonnát.
A takarmánybúzát 41 ezer forintért, az euró búzát 42 ezer, a malmi búzát pedig 43 ezer forintért lehet tonnánként értékesíteni. A sörgyártásra alkalmas tavaszi árpa tonnánkénti ára eléri az 55 ezer forintot, míg a tritikálét 39 ezer forintért lehet eladni. A repce ára július eleje óta a tonnánkénti 102-109 ezer forintról 95 ezer forintra csökkent. A kukoricát tonnánként 40 ezer forint körül jegyzik, de az idei termésre valószínűleg csak később kötnek szerződést – ismertette Horváth Gyula.
Az igazgató elmondta, a szárazság nehezíti a szántóföldi munkát, ennek ellenére a talajvédelem miatt a tarlóhántást is célszerűbb minél előbb elvégezni.

aratas_vege
Hozzáfűzte: a meleg, száraz időjárás összességében kedvez az aratásnak, viszont a tavaszi kapásnövényeknek – az 50 ezer hektáron elvetett kukoricának és 5 ezer hektárnyi napraforgónak – csapadékra lenne szüksége. Leginkább a késői vetésű kukoricafajták sínylik meg a hőséget, a növényállományon már jól látszik a vízhiány.

 

(MTI)

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás