Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

Nem lehet megváltoztatni a Benes-dekrétumokat, Magyarországnak és Szlovákiának elsősorban a gazdasági problémákkal kell foglalkoznia – nyilatkozta Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki a Duna Közbeszéd című műsorának adott kedden interjút magyarországi látogatása alkalmából.

A magyar-szlovák együttműködésről, a két ország viszonyáról, valamint a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbség helyzetével kapcsolatos kérdésekre válaszolva Robert Fico azt mondta, hogy Szlovákiának és Magyarországnak sikerekre van szüksége, és mint ennek kapcsán fogalmazott: „valóra vált a konstruktív párbeszéd trendje”.
A kisebbségek helyzetéről a szlovák miniszterelnök elmondta, hogy szerinte a róluk való gondoskodás elsősorban az anyaországok feladata. Hangsúlyozta, hogy a szakpolitikai kérdésekkel foglalkozó kormányközi vegyes bizottságokban meg lehet beszélni a kisebbségeket érintő témákat, valamint a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos kérdéseket is.
A szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről úgy nyilatkozott, hogy tiszteletben tartják annak jogait, még azokon a településeken is, ahol a nyelvhasználathoz szükséges 20 százalékos arányt nem éri el a magyarok száma.
Az egyetlen szlovákiai magyar egyetem, a révkomáromi Selye János Egyetem esetleges visszaminősítéséről szólva azt hangsúlyozta, hogy szakmai kritériumok alapján Szlovákiában három intézményt, köztük a Selyét minősíthetik vissza főiskolává. Ha a Selye teljesíti a szükséges feltételeket, a későbbiekben újra megkaphatja az egyetemi rangot.
Robert Fico a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat kollektív bűnösként kezelő, Csehországban és Szlovákiában jelenleg is érvényben lévő Benes-dekrétumokat firtató kérdésre azt válaszolta, hogy a szlovák kormány álláspontja szerint a dekrétumok megváltoztathatatlanok, az ezzel kapcsolatos felvetések szerinte inkább a vegyes bizottságokra és a történészekre tartoznak, számára sokkal fontosabbak az emberek megélhetését befolyásoló gazdasági ügyek.
Az Európai Unióról szólva a szlovák kormányfő azt hangsúlyozta, hogy az unió nem működhet a jelenlegi formájában, főként azért, mert a közös pénzt használó tagállamok eltérő gazdaságpolitikát folytatnak, így az uniós intézmények nem elég hatékonyak. „Elsősorban az Európai Unió megerősítéséért, az integrációért küzdök” – mondta.
Szerinte a visegrádi országok, a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotta V4-csoport jelentősége megnőtt az utóbbi években, és a következő időszakban több olyan téma lesz, például a közvetkező hét évre szóló uniós költségvetés, amelyben együtt tudnak majd fellépni az Európai Unióban.

MTI/magyartudat.com

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás