1984-ben megjelent a harmadik P. Mobil-nagylemez, a Honfoglalás.

Régi adóssága volt ez a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak, a popzene nem szokott elbírni egy hatéves spétet, ráadásul a később megírt István, a király már 1983-ban megjelent.

Honfoglalást 1978-ban még nacionalista műnek könyvelte el a politikai vezetés, 1983-ra már meg lehetett őket hintáztatni a már említett István, a királlyal, majd rá egy évvel megjelenhetett a P. Mobil nemzeti témájú szvitje is.

A borítón és a plakátokon pedig feltűnt egy gitár, melynek alakja a Trianon utáni magyar államhatárokat követi.

Az 1920 előtti határokról ekkor még persze szó sem lehetett.

pmobil_19850604_esztergom4_tunyogipeter_donaszytibor_sarvarivilmos.jpg

Tunyogi Péter, Donászy Tibor és Sárvári Vilmos

Így vagy úgy, de legendás lett a gitár Sárvári Vili, a P. Mobil gitárosa kezében.

A lemezen Vili nem játszott vele, de koncerteken természetesen a P. Mobil 1985 végi megszűnéséig használatban maradt.

A hangszer cseresznyefa testét, jávorfa nyakát a mahagóni betéttel Turcsák Tibor készítette.

Ő építette be a testbe a DiMarzio hangszedőket és a tun-o-matic húrlábat is.

A fejen látható Gitison márkanév is az övé.

Vili később átépíttette az elektronikát Medgyesi Tiborral. Schaller kulcsokkal és húrsatuval szerelték fel, Bartolini hangszedővel és Floyd Rose tremolóval.

Ez az állapot látható A zöld, a bíbor és a fekete 1995-ös négy tenor klipjében, de ekkoriban koncerteken Vili a továbbiakban nem használta.

02.jpeg
01_1.jpg

Miután 2003-ban Vili a P. Mobilról szóló könyvében mindkét magyar hangszerkészítő mestert megnevezte, Turcsák mester megdühödött és visszakérte a szerinte csak kölcsönbe adott hangszert.

Vili pedig visszaadta. Különösebben nem esett nehezére, a gitár, bár külsejében üzenetet hordoz, hangszerként elég kényelmetlen darab.

Amint tehette, visszaállt kedvenc Fender Stratocastere használatára.

turcsaktibor_1985.jpg

Turcsák Tibor 1985-ben a gitárralAz elmúlt hónapokban Kosik Kristóf hangszerőrült megalkudott Turcsák Tiborral, és a gitár újra előkerült.

Áprilistól egy időszakos P. Mobil-kiállítás keretében lesz megtekinthető a Rockmúzeumban.

A napokban fejeződött be a gitár restaurálása a Vintage ’52 szakembereinek segítségével.

A testet és az elektronikát is rendbe rakták, akár játszani is lehet rajta.

Mivel Vili szerencsére eltette az 1995-ös átalakításkor kiszerelt korábbi alkatrészeket, a hangszert az 1995-ös konstellációjának megfelelően restaurálták.

03_1.jpg

Szerző: Bálint Csaba

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás