Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Érvénytelenítette a marosvásárhelyi ítélőtábla a Hargita Megye Tanácsa Hargita megye zászlójának elfogadásáról szóló, 2009-ben született határozatát. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke szerint a zászló használata törvényes, és a bírósági döntés kiközlése után ismét elfogadják a kifogásolt határozatot, de nemzetközi jogi fórumokhoz is fordulnak.

Borboly a megyei önkormányzat pénteki ülésén jelentette be a marosvásárhelyi ítélőtábla döntését, ezt követően sajtótájékoztatón ismertette álláspontját az üggyel kapcsolatban. „Nem kell megijedni, mindenki nyugodtan használhatja a székely zászlót ezután is, mert ez törvényes” – mondta az elnök. Hozzátette, nem tudják, mi alapján döntött az ítélőtábla, a határozatot még nem közölték ki, ez pedig a gyakorlat szerint eltarthat több hónapig is

„A határozatot szándékunkban áll a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságnál megfellebbezni, mivel az ítélőtábla döntése visszavonhatatlan és végleges” – vázolta Borboly, aki azt is előrevetítette, hogy a határozat kiközlésének napján ismét összehívják a megyei képviselő-testületet, és a székely jelképeket tartalmazó megyezászlóról szóló határozatot elfogadják. „Bízom benne, hogy a testület tagjai, ha kell, háromévente megteszik ezt. Ha aznap hozunk egy ilyen döntést, bízom benne, hogy senkinek nem lesz jogalapja arra, hogy a zászló használatáért bírságoljon” – mondta.

Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke szerint a zászló használata törvényes.

 

A zászló és a támadások

A kék mezőben arany sávot, valamint a Napot és a Holdat tartalmazó lobogót 2009 novemberében fogadta el a Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület mint Hargita megye zászlóját. Borboly szerint azért is, mert több intézmény vezetőjét is megbírságolták korábban azért, hogy székely zászló volt a hivatalokban. Úgy vélte, a viták ellenére azóta is megállta a helyét az a döntés. A megyezászló ellen több alkalommal is feljelentést nyújtottak be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, az elsőt már 2010 elején, amely szerint  a Hargita megyei román közösség hátrányos megkülönböztetésének újabb módozata a zászló, mert nem tartalmaz egyetlen olyan szimbólumot sem, ami a románságot képviseli.

2010-ben a marosvásárhelyi ítélőtábla kimondta, hogy a zászló nem diszkriminatív senkivel szemben, de három maroshévízi román civil szervezet, a Dr. Miron Cristea, és a Glasul Călimanilor alapítványok, valamint egy egyesület (Asociaţia Radio Ardealul) a megyezászló elfogadásának jogalapját támadták meg. Borboly szerint nehezen érthető módon történt mindez, mert számos jogszabály rendelkezik arról, hogy egy megyei vagy helyi önkormányzatnak lehet zászlója, és az országban nagyon sok helyen ez létezik. Hozzátette, nincs semmi baja az igazságszolgáltatással, ahogy fogalmazott „ők végzik a munkájukat, mi is végezzük a mi munkánkat”.

szekelyhon.ro/magyartudat.com

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás