Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Júliustól már nem jelenik meg nyomtatásban a bukaresti Új Magyar Szó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közel állónak tekintett magyar nyelvű országos napilap – írta keddi számában a Krónika.

A kolozsvári napilap úgy tudja, hogy az Új Magyar Szót megjelentető Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja vállalni a további kiadáshoz szükséges forrásokat. Lányi Szabolcs, a Scripta igazgatótanácsának volt elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. Megjegyezte: a lap anyagi helyzete valóban nehéz, de mint mondta, reméli, hogy „azért nem szűnik meg”.
Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét az Ungureanu-kormány Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki. Várhatóan júliusban foglalja el állomáshelyét. Salamon a Krónikának elmondta: már csak néhány napig vezeti a szerkesztőséget, és a stratégiai döntésekbe nem vonják már be a tulajdonosi jogok gyakorlói. Az általa megjelölt illetékes, a Scripta Kiadó többségi részvénycsomagját birtokló Free Press Alapítvány elnöke nem kívánt nyilatkozni a Krónikának. Mint mondta, kinevezése még nem hivatalos.
A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódaként. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – saját közlése szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét.
A Krónika 2011 decemberében azt írta, hogy Salamon Márton László megbízott felelős szerkesztő Moldován József államtitkár tanácsadójaként a távközlési és informatikai minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami tisztségviselőként kapja fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarához tartozó alkalmazottak többségét.

MTI

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás