Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Kétszer is beidézték a gyergyószentmiklósi rendőrségre Árus Zsolt volt Hargita megyei önkormányzati tanácsost. Bűne az volt, hogy Wass Alber novellákat olvasott fel. Árus nyílt levélben fordult Románia amerikai nagykövetéhez.

Nyílt levélben kért segítséget az Egyesült Államok romániai nagykövetétől Árus Zsolt volt Hargita megyei önkormányzati tanácsos, akit azért idéztek be „elkövetőként” a gyergyószentmiklósi rendőrségre, mert Wass Albert irodalmi estet szervezett. A magyar férfi ellen a háborús bűnösök kultuszát tiltó rendelet feltételezett megsértése kapcsán indítottak bűnügyi eljárást a román hatóságok. Árus nyílt levelében azt kérte a nagykövettől, hogy segítsen rehabilitálni az amerikai emigrációban elhunyt Wass Albert erdélyi írót, akit háborús bűnösként tartanak számon Romániában. Első idézés itt, második itt.

Az alábbiakban Árus nyílt levelét változtatás nélkül közöljük (forrás: Erdély.ma).

„Amit a mellékelt két dokumentumból láthatja, az utóbbi hetekben kétszer idéztek be a rendőrségre, hogy nyilatkozatot adjak egy olyan rendezvényről, aminek résztvevője voltam (megemlékezés egy író szülésnapjáról), illetve egy másikról, amit két polgártársammal közösen magam szerveztem (egy irodalmi est, ahol ugyanazon író novelláiból és verseiből olvastunk fel). Első esetben tanúként, a másodikban elkövetőként idéztek be.”

Novellát felolvasni bűn?

„Túl azon feltételezés abszurditásán, hogy törvénybe ütköző lehet nyilvánosan felolvasni egy olyan novellát, ami nem tartalmaz valamely törvény által inkriminált gondolatokat, elképzeléseket vagy doktrínákat, mindkét esemény Wass Alberttel kapcsolatos, azzal az íróval, aki ősrégi erdélyi magyar nemesi családból származik, s aki közel négy évtizedig él – amerikai állampolgárként – az Egyesült államokban, s ott is halt meg 1998-ban.

Fontos megjegyezni, hogy a második világháború után egy romániai népbíróság Wass Albertet, valamint édesapját Wass Endrét halálra ítélte, illetve hogy a kommunista Románia kormánya több esetben kérte az író kiadatását az Egyesült Államoktól. Az a tény, hogy ezek a kérések sikertelenek maradtak, számomra azt jelenti, hogy nem tudtak meggyőző bizonyítékokat felmutatni, amelyek a vád valódiságát alátámasztották volna.

Az 1989-es rendszerváltás után az író családja kezdeményezte Wass Albert rehabilitálását, de kérésüket visszautasították, azzal az indoklással, hogy az eredeti iratcsomó olyan bizonyítékokat tartalmaz, amelyek kétség nélkül igazolják a bűnösségét. Ennek pedig egyik következménye az, hogy rendszeresen zaklatják azokat, akik a műveivel kapcsolatos rendezvényeket merészelnek szervezni, vagy egyszerűen részt vesznek egy ilyen rendezvényen.

Tisztelt Nagykövet úr!

Úgy tudom, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy jogállam, ahol a törvény és az igazság uralkodik. Fel szeretném hívni a figyelmét arra, hogy ezen cselekedeteikkel a rendőrök és az ügyészek nem csak az Egyesül Államok egyik polgárát bélyegzik meg, hanem implicit módon az Ön hazájáról is azt állítják, hogy egy olyan ország, amelyik menedéket nyújt egy háborús bűnösnek, segíti abban, hogy elkerülje a megérdemelt büntetést. Sőt, abból a tényből, hogy az író egyik fia – Huba – az USA hadseregének a tábornoka, azt a következtetést is le lehet vonni, hogy nem csak hogy menedéket biztosít egy gyilkosnak, de azon túlmenően még meg is jutalmazza azzal, hogy családtagjainak fontos állami beosztást biztosít.

Úgy gondolom, hogy ezek igen súlyos vádak, amelyeket egyszer s mindenkorra tisztázni kell! Úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyilvánosságra kell hozza az álláspontját a kommunista Románia által megfogalmazott, s a mai rezsim által is átvett vádakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az USA meg kell védje polgárai becsületét, legyen szó akár a már elhunyt Wass Albertről, akár a fiáról, Wass Hubáról, az amerikai hadsereg tábornokáról.

Bízom benne, hogy így vagy úgy, de eleget tesz kérésemnek, s hozzá fog járulni ahhoz, hogy rehabilitálják Wass Albert amerikai állampolgárt, aki számomra egyike a legnagyobb erdélyi magyar íróknak.

Gyergyószentmiklós, 2013.II.22.”

Címlap fotó : polusonline.com

MHO/flagmagazin.hu/magyartudat.com

One thought on “Románia – Wass Albertet olvasni „bűn”

  1. Elképesztő! Nem merem feltételezni Wass Albert ellenzőiről, hogy olvastak volna Tőle egy sort is, mert akkor meg sem tudnának mukkanni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük