Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                    Skultéty László a világ egyik leghíresebb katonája – a zászlótartó huszár szolgálata 81 éve alatt mindvégig hű maradt a hadi lobogóhoz és ezredéhez. A magyarok és a szlovákok is magukénak tartják, földi maradványain vesztek össze.

Skultéty László, az „örök huszár” 1738-ban született Hegyesmajtényban (Mojtín), Trencsén vármegyében. 1831-ben Erdélyben halt meg, itt is helyezték örök nyugalomra: Újaradon volt a sírja egészen idén május 21-ig. Ekkor azonban a szlovák fél – állítólag a magyarok teljes kizárásával – katonai tiszteletadás mellett átszállíttatta földi maradványait Szlovákiába, hogy előbb Pozsonyban, a Szent Márton dóm kriptájában helyezzék el, majd szülőfalujában, Hegyesmajtényban temessék újra.Történelemhamisítás

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, három héttel a történtek után felháborodott hangvételű közleményben fejezte ki nemtetszését. Felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő” magatartást, és Skultéty László huszár zászlótartó hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.

A két politikus – a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben – azt kéri, azonnal állíttassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be”.

Úgy fogalmaztak: „mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is tanított, összesen 81 évig katonaként szolgált Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította”.

Mint írták, ez idáig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna”, ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait”.

Értesíteni kellett volna a magyar felet

Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg – mutattak rá.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta” – tették hozzá.

Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna sajnálatát fejezte ki a közleményben amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni”. A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni”.

A szlovákok szlováknak tartják

Skultéty Lászlót a szlovák hadtörténetírás szlovák származásúnak tartja. Peter Vojtek, a szlovák katonai vezérkar parancsnoka az átszállítás után a Szlovák Rádiónak nyilatkozva azt mondta: a szlovákoknak figyelni kell gyökereikre, honnan jönnek és hová tartanak, és tudatosítaniuk kell, hogy a szlovák történelem tele van fontos emberekkel, akikre joggal lehetnek büszkék. „Nagyon örülök, hogy a legtovább szolgáló katona visszatér szülőföldjére” – mondta a rádiónak.

Skultéty Gábris László újratemetése június 27-én lesz Hegyesmajtényban, születésének 275-ik évfordulóján.

(bumm, MTI)

 magyartudat.com

 

2 thoughts on “Románok kihantolták, szlovákok ellopták Semjén Zsolt az újabb történelemhamisítás ellen tiltakozik

  1. Magyarország magának illetve politikusainak köszönheti, hogy ez megtörténhetett!Gyenge ország amely csak harciaskodni tud de valódi erővel nem rendelkezik ez Magyarország.Befolyásunk a világban nincs, hadseregünk ugyan van és árvíznél használható is másra viszont nem alkalmas és ez nem a katonák hibája!Horthynak nem volt tengere, Hendének nincs fegyvere és Orbánnak nincs tekintélye!Köszönhető ez annak, hogy a rendszerváltás után lezüllesztették az országot azok akiknek az lett volna feladatuk, hogy magyarországért dolgozzanak de Ők csak önnön meggazdagodásukkal voltak elfoglalva.Egy kisemmizett országgal bármit meg lehet tenni!A szlovákok ezt jól felismerték és ki is használták a kínálkozó alkalmat szövetségben a románokkal.Mindaddig amíg Magyarország vezetői a külföldi hatalmak főembereinek ülepét nyaldossák gondolván, hogy ez majd mennyire jó lesz az országnak s nem állnak a sarkukra ilyen s ehhez hasonló dolgok fognak történni.Tanulják már végre kimondani azt a szót, hogy „nem”!Eddig és ne tovább!Elég volt abból, hogy a mindig és mindenkinek megfelelni vágyó politikusok miatt egy lenézett és megvetett hazában kelljen élnie a magyarnak!Régen volt az emberekben vér…Ma is így kellene, hogy legyen és akkor nem packázhatna velünk bárki.Pénz paripa és fegyver.Ezer évig igaz volt, most is megállja a helyét!A világ átalakulóban van és a gyengéket el fogják taposni!Magyarország gyenge.A gyengékkel pedig bármit meg lehet tenni, akár még halottaikat, hőseiket is el lehet venni…De hát mit is várhatnók egy olyan vezetéstől aki szállítógépeket és teherhordó helikoptereket kíván beszerezni fegyverek helyett?Magyarország vezetői bízzanak csak a Natoban és a nyugatban…El fog jönni az az idő mikor a környező országok összefognak majd s ki fogják használni országunk törékenységét és akkor már nem csupán holttesteket akarnak majd elrabolni tőlünk!Ami történt az gyalázat!Magyarország válasza: Semjén Zsolt tiltakozik.Hívták volna vissza a nagykövetet, annak lett volna ereje, hangja a világban.Vagy legalább meglebegtették volna ez a lehetőséget.De nem.Magyarország tiltakozik.Nincs ebben vér.Egy kérdés a végére:Szent Koronánára nem pályázik-e valamely szomszédunk?…Kedves Admin!Törölje nyugodtan ezt a kesergést.

  2. A jószomszédi kapcsolatra való túlzott figyelésnek véget kellene vetni, mert sohasem volt és nem is lesz, mert lehetetlen. Viszont a két tákolmány állam úgy él ezzel vissza, ahogy nekik tetszik. A világ könyvtárai tele vannak a történelemhamisító irományaikkal s ha valaki az ellentmondásokat észrevevén, az igazság iránt érdeklődne, nem talál megfelelő magyar írásokat megfelelő helyeken. Wass Albert ugyan megpróbálta igaz könyveit ingyen osztani az amerikai iskolákban, de visszautasításra talált.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás