Rusznyák Zsolt: Tragikus, hogy a magyar brutálisan lehúzza a magyart

Év vége, amik akadnak!
Szója a szalámikban, kenyérben…
Porrá őrölt liszt, szinte rosttartalom nélkül…
A kenyér tele adalékkal és még emellett már másnap ehetetlen…
A tápok jelentős része hormon és egyéb készítmények tárháza, hogy három hónap alatt levághassák a jószágot.
Mégis mivel is lehet rabbá tenni az embert a rossz élelmiszer készítmények iránt: ÍZFOKOZÓKKAL!
Függőséget okoz, és ráadásul ellene van a természetes ízeknek, étkeknek, mivel csak az ízfokozókkal kezelt, gyakran rossz táplálékainkat honoráljuk, mivel működésük a kábítószerhez hasonlatos!

Miközben az egész élelmiszeripar beteg, főként az erkölcstelen profitéhség végett, az addig hazánk klasszikus üzemeit kiszorítják a robotgyárak és minősíthetetlen minőségük.
A malomipar is eme helytelen elképzelés áldozataként, megbukott és régi múltjára szégyent hozva, porral szolgálja ki a vásárlók minőséggel nem igen foglalkozó sorát.

Miért kell rozslisztet behozni Magyarországra, mikor a hazai keresletet ezen gabonába is eltudnánk látni.
Tudnánk, de néhány malom őröl rozst, és ugye azokat is ki kell ütni, hogy egy nyomorult közvetítő, egy kalóz is megszedhesse magát.
Persze ez a búzával is megjátszották az utaztatás keretében. A semmiért pénzt vesz fel a kereskedőnek nevezett gazfickó, mikor a gabonatermelők és a malmok között egy ezeréves kapcsolat létezett!
Tele, és nem csak a malomipar, de az egész ország minden ágazata, főlős közvetítőkkel, árlehúzó zsarnokokkal, hogy a nélkülük is működtethető rendszerből hatalmos profitot húzzanak le!
Logikus és természetes lenne, hogy a gazda eladja a gabonáját a malomnak és kész!
Mi a francnak köztes személy???
Tragikus, hogy a magyar brutálisan lehúzza a magyart, büszkék lehetnek egyesek, hogy a multiktól is aljasabbak tudnak lenni…

magyartudat.com

14 thoughts on “Rusznyák Zsolt: Tragikus, hogy a magyar brutálisan lehúzza a magyart

  1. Miért veszel olyan kenyeret, ami tele van minden hülyeséggel. Én nem veszek ilyen kenyeret. Ha többet veszel mint amennyit egy nap megeszel, tedd a maradékot fagyasztóba, és 3 hét múlva is friss marad. Én disznót vágok, és olyan helyről veszem ahol látom hol tartják, mit eszik. Hazánk klasszikus üzemei veszteségesek voltak, ezért dőltek be. Mindenhol van igény a profitra, ahol termelés folyik, és nincs állami dotáció. A szocializmusban persze nem igen volt ilyen, de az akkori termékek sem voltak jobbak. A tisztesség hiányzik, ami nem profit kérdés. A tisztesség az egyén munkájába, a cég munkájába. Az a baj, hogy a magyar ember tanulta a marxista közgazdaságtant, csak nem értette meg. Ott felismerték a nagy koponyák, hogy a kapitalizmusba hamar rájöttek, ha mindenki mindenkit átbasz, akkor senki nem jár jól. MI még ezt az utat járjuk. A cikk inkább csak nyafogásnak tűnik, mert minden ember számára adódhat lehetőség (ha keresi), hogy ne vásároljon átverős termékeket. Ez nem csak pénz kérdés. Ahhoz is hozzászoktunk a szociban, hogy mint itt is a cikkben sírjunk jó nagyon, azt majd megoldja más helyettünk a problémánkat.

    1. Ez nem sírás hanem tény. Az átbaszást a nagykereskedők végzik, akik tudjuk, hogy kicsodák. Ki lehet kerülni kicsiben,de nagy részben nem /bölcsőde, óvoda,iskola,különböző közétkeztetés./ Itt erről van szó, nem a nyafogásról.

    2. Hogy is mondta Wass Albert? “A haszon a leghaszontalanabb dolog, amit az ember valaha is kitalált!” Ha mélyebben belegondolsz, a haszon, a “profit” a csalás a rendszerben. Azt jelenti, hogy vannak, akik kevesebbet kapnak, mint amennyit ér a munkájuk és vannak akik többet. Csak a mohó emberek kezdenek olyan vállalkozásba, amit maguk nem képesek elvégezni, csak mások munkájára támaszkodva. A mohóság viszont megköveteli, hogy kevesebbet adjon érte, mint amennyit ér.

    3. 1.) A jó minőségű magyar búzát áfacsalás miatt utaztatják. Mire visszakerül, az Isten tudja mi kerül a tönkre tett malmokba, majd utána a pékek mit kényszerülnek belerakni, hogy eladhassák.
      2.) A nagyvárosokban élő, elszegényedett tömeg képes pár forint megtakarítás miatt a multikhoz rohangálni, hogy legalább az ócskasággal tömje tele a bendőjét.
      3.) Sajnos emeleti lakásokban nemigen lehet disznót vágni s feldolgozni. Ám jól teszi, hogy megnézi, kitől vásárolja, mert a génmanipuláció a növényeket sem kíméli, nem hogy az állatokat. (Szerencsére nagy huzavona után a magyarok elmentették az egészséges fajtáinkat, így megérhetjük, hogy egyszer – talán – ehetünk még igazi, jóízű fokhagymát, hagymát stb. és a húsok íze is olyan lesz, amilyenre már csak emlékszünk!)

      1. Kedves Anna! Az utolsó pont zárójelben írt részében ne nagyon reménykedj! Már készítik aláírni azt az egyezményt, ami lehetővé teszi, hogy egy országot egy cég is beperelhessen, ha sértve érzi a terjeszkedési lehetőségeit! A Monsantó már itt van az országban és egy egy jó törvényért igazán sokat képes fizetni a politikus uraknak. Ha meglesz az aláírás, onnan lőttek a génmódosítás mentes ennivalónak.

    1. Hát ez a dolog lényege.
      – Szeretem felebarátomat, mint önmagamat. De be kell lássad, hogy nekem több jár! – Az úgynevezett kereszténységnek itt vége is van.

  2. Hát igen a MAGYAR gazdaság egyik rákfenéje és gátja a felvásárlói rendszer! Ha tisztességesek lennének a felvásárlók talán működne,de így!!?? Egy ismerősöm gaazdálkodó bevitte abúzáját,közölte vele a felvásárló hogy nem megfelelő a gabona minősége takarmány árat tud érte adni öntse le ajobb oldali kupacra. Mégse várva hogy elhagyja a telephelyet simán össze tolták az eétkezési és a takarmány kupacot. Hát Ennyi. Minden felvásárló így működik és ráadásul rá dupláz az árra a semmiért.

  3. Ja és még egy érdekesség. Szoktam kenyeret sütni ithon. Ha Németországból behozott alapanyagból dolgozom mindíg jó lesz, ha itthon veszem hozzá az alap anyagot gyakorta gond van vele. Vajon mi lehet a külömbség??

  4. Nyelvében él a nemzet? (Szent királyunk áldásos bölcsessége nyomán! Legfeljebb!)

    Magyarul beszél, gyakran sehogy máshogy. Neve román, sváb, vagy tót! Aszerint, hogy apja mi vót! Kettős keresztnevű, (A vezetéknév is keresztnév, gyengébbek kedvéért) vagy rubint, gyémánt, átverés gyanánt! Jött a szakadt, elűzött, kocsmát bérelt, harminc év, hamar milliomos lett! Később bankár, vagy gyáros, képvisel ő, politikus, miniszter akár, (milyen kár! Rákosi, Kádár,) mindenképp káros, tisztessége sáros
    Magyar népen a fót,
    Német, szerb, a tót!
    Hegyek közt, ormán,
    Átszivárgott a román!
    Tanult, vagy nem magyarul,
    Rontott rajtunk, cudarul!
    Más nép, más érdekű!
    Idegen, és kétszínű!
    Urainknak ez volt jó
    Ha elszaporodik a sidó!
    Ez lett végképp a vész!
    Pusztított, mint penész!
    Kölcsönnel töltötte, itatta!
    Övé lett, földje, háza!
    Doboltak árverő dobok!
    Török nélkül is futott!
    Nem volt helye, háza,
    Széles Árpád hazába!
    Nem lelt megélhetést!
    Hátába nyomták a kést!
    Innen eredj, menekülj!
    Földedbe más beleül!
    Te puszta koldus,
    Innen messzire fuss!
    Többé látni se akarnak!
    Az új, bitorló urak
    2014-11-28

  5. Nem a lakatos Pista bá, meg a bérszámfejtő Kati néni, vagy a háztájiban kapálgató Joli néni a privatizáció nyertese, mégis úgy irányították a közgondolkodást, hogy szegényedő magyar embereket feketítik be állandóan.

  6. Az előbbit a címadás miatt írtam.
    Egyébként ahogy szétnézek az interneten, a hírújságoknak a zöme is ki tudja kiknek a birtokában van, de nagyon furcsák, tele fekete szakállas újságíróval. A magyar nép, mint etnikum, nem fekete hajú.

    Én már arra várok, mikor lesz olyan párt, amelyik visszaveszi a zsidó milliárdosoktól, amit a privatizációval elvettek. A fideszről rendszeresen lehet olvasni, hogy még milliók osztogatásával támogatja is őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás